VARGA ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

VARGA ZOLTÁN
VARGA ZOLTÁN önkormányzati miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Hiszem és vallom, hogy egy jogállamban és az európai gyakorlatban elfogadhatatlan, hogy a helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzése szünetel. Az Alkotmánybíróság e kérdésben az Országgyűlés alkotmánysértő mulasztását állapította meg, ezért ezt a feladatot az Országgyűlés tudja csak törvényalkotással megoldani.
A tárca eddig is segítette az egyeztetéseket szakmai alternatívák kidolgozásával, és ezt irányításom alatt is szeretnénk folytatni. Nem zárkózom el egyetlen, a konszenzust szolgáló javaslat érdemi vizsgálatától sem, de ehhez szükséges, hogy minden parlamenti párt konstruktív legyen ebben a tekintetben. A lehetséges megoldásoknak azonban igazodniuk kell az ország gazdasági helyzetéhez. Az erre a célra fordítható költség, a kiadás mértéke nemhogy nem növekedhet, de a működési költségeknek még csökkenniük is kellene.
Ami a regionális államigazgatási hivatalokat illeti: a tapasztalatok szerint zökkenőmentesen sikerül továbbvinni a korábban a közigazgatási hivatalok által ellátott feladatokat, természetesen a törvényességi ellenőrzés kivételével. A hatósági ügyek ügyintézése a megszokott jó színvonalon tovább folytatódik. Fontos és kiemelt feladatuk a kiemelt beruházások engedélyezési ügyeinek monitoringja és koordinációja. Kiemelt feladatként kapták a regionális államigazgatási hivatalok a helyi önkormányzatok működésének fokozott szakmai segítségét, kifejezetten az érintettek igényei alapján.
2008-ban a megtartott testületi ülésekről készült jegyzőkönyveket az önkormányzatok országosan mintegy 85-90 százalékban törvényi kötelezettség nélkül is felterjesztették. Az idén ez a tendencia folytatódhat, a felterjesztési arány ugyan csak 70 százalékos április elején, de a költségvetési rendeletek miatt mutatkozik ez a különbség, mert ezeket a korábbi évekhez képest a jogszabályi határidőnél később küldték el a hivataloknak.
Az önkormányzatok szakmai segítségnyújtás iránti igénye folyamatosan bővül a hivatalok irányába, ezek jelentős része szóbeli megkeresés. Van képviselő, polgármester, aki nem küldi meg a hivatalhoz a testületi ülésről készült jegyzőkönyveket, de maga személyesen konzultál a hivatalokkal, a döntések jogszerűségét érintő kérdésekben az illetékes vezetőkkel.
Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szándékunkban áll a fokozott szakmai segítségnyújtást a törvényességi ellenőrzés helyreállítása után is biztosítani, azonban szeretném hangsúlyozni még egyszer, hogy az önkormányzatok törvényességi ellenőrzésének helyreállítása érdekében magam és a tárca minden ésszerű és takarékos javaslatra nyitott.
Kérem válaszom elfogadását. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem