JUHÁSZ GÁBOR

Teljes szövegű keresés

JUHÁSZ GÁBOR
JUHÁSZ GÁBOR igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Én magam is szomorú vagyok, és osztozom a veszprémiek, illetve a kézilabda-szeretők gyászában, hiszen valóban szörnyű tragédia ez. Azzal együtt, hogy úgy gondolom, ön is tudja, hogy Veszprém megye bűnügyi és közrendvédelmi állománya nagy erőkkel nyomoz a tettesek után, és erőfeszítéseiket, úgy tűnik, hogy siker is koronázza, mert azért ez fontos, hogy bár a tett elkövetődött, de úgy tűnik, hogy az elkövetők, az ezzel gyanúsíthatók megvannak, és amikor a tettről beszélünk, akkor a megfogott tettesekről is beszélnünk kell.
Az elektronikus és az írott sajtóban is egymást követik a beszámolók, illetve jól értesültek cikkei, mint ahogy ön is sajtóhíresztelésekre alapozza véleményét. Azért kérném önt, hogy ne csak sajtóhíresztelésekre alapozza, részint konzultáljon kollégákkal, részint kérdezzen bátran, hiszen úgy, ahogy eddig is, súlyosabb ügyekben szívesen akár önt közvetlenül is tájékoztatom arról, hogy egy-egy ügyben mi a pontos igazság.
Az eddig megállapított tényállás szerint ennek a bizonyos Patrióta lokálnak a legalsó szintjén voltak a kézilabdacsapat tagjai, míg az emeleten egy másik, 25 főből álló társaság szórakozott, és ebből a társaságból mentek le négyen-hatan valamilyen okból a kézilabdázók közé, és az ott tartózkodó Marian Cozmával és annak három csapattársával verekedésbe keveredtek. Az összetűzés pontos okát eddig nem sikerült megállapítani, de azokat a sajtóhíreket, hogy a kézilabdázók az alkalmazottak védelmére keltek volna, vagy a támadók fizetés nélkül akartak volna távozni, a nyomozás adatai eddig nem támasztották alá. A verekedés az alsó szinten mindössze pár percig tartott, majd a kézilabda-játékosok az utcára mentek, ahová pár perc múlva követte őket három vagy négy támadó. Itt pár másodperces verekedést követően Cozmát szívtájékon halálos szúrás érte. Tekintettel arra, hogy az ügyben a nyomozás folyik, további konkrétumot e tárgyban e nyilvánosság előtt nincs módom mondani, de természetesen amennyiben ön igényli, nagyon szívesen teszem a megfelelő szabályok betartásával.
Sok-sok kérdésére hadd válaszoljam konkrétan a következőket. 2009. február 8-ára virradó éjszaka összesen 11 fő teljesített Veszprémben közterületi szolgálatot 5 gépjárművel, azaz 5 járőregység dolgozott aznap este. A rádióforgalmazás naplózási adatai alapján megállapítható, hogy a bűncselekményre az első bejelentés a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság központi ügyeletére február 8-án 2 óra 55 perckor érkezett egy, a helyszínen tartózkodó szemtanútól. A bejelentés alapján az ügyeletes járőrt 2 óra 58-kor küldték a helyszínre, és onnan 3 óra 2 perckor jelentette az elsődleges információkat.
A létszámhiányra vonatkozó kérdésére válaszolva tájékoztatom, hogy a megyei rendőr-főkapitányság rendszeresített hivatásos létszáma összesen 863 fő, ebből 69 üres, betöltetlen tiszthelyettesi beosztás van. A Veszprémi Rendőrkapitányság állománytáblázat szerinti rendszeresített létszáma 187 fő, ebből 16 státus üres. A fokozott figyelemmel készített szolgálatszervezésnek köszönhetően azonban 2004 óta először nőtt, 46 989-ről 47 038-ra a közterületen szolgálatot ellátók száma.
(16.00)
A rendőri vezetők a nagyobb létszámmal történő megjelenést - az érintett önkormányzatok által biztosított többletforrások felhasználásával is - túlszolgálat elrendelésével igyekeztek biztosítani.
Végezetül hadd jegyezzem meg, hogy habár az interpellációt nekem címezte, de a miniszterelnök úrra hivatkozott. Én felhívnám az ön figyelmét, hogy ne szelektíven tessék hallgatni a miniszterelnök urat, például azt a beszédét is tessék szíves meghallgatni, amit különben nyilvánosan a főkapitányi értekezleten tett (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), ahol elég világosan elmondta, hogy ő maga és a kormány is elkötelezett, ha kell rendőr, lesz rendőr, ha kell pénz, lesz pénz ahhoz, hogy megszilárdíthassuk a közbiztonságot. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.)
Még egy gondolatot mondanék. A rendészeti bizottság e heti ülése után Lázár János úrral abban maradtam, hogy azokat a sürgősséggel tárgyalandó, fontos, adott esetben kétharmados törvényjavaslatokat még a héten egyeztetjük, amelyek a változáshoz szükségesek. Élni fogok ezzel a lehetőséggel.
Köszönöm szépen. Kérem válaszom elfogadását. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem