SZATMÁRY KRISTÓF

Teljes szövegű keresés

SZATMÁRY KRISTÓF
SZATMÁRY KRISTÓF (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nem kívánnám hosszúra nyújtani a dolgot. Lényegében annak örülök, hogy a parlament többségének támogatásával ezt a hibát ma az Országgyűlés korrigálhatja. Egyetértek azokkal a felszólalásokkal is, és próbáltam jelezni a bevezetőben, hogy amellett, hogy az előterjesztők ezt a kompromisszumos javaslatot támogatják, ennek a kompromisszumos javaslatnak a havi standolásra vonatkozó része akkor és csak akkor életszerű, ha ezt a végrehajtási rendeletben, a törvényhez kapcsolódó végrehajtási rendeletben, ennek az ellenőrzésében is a törvény módosításának szándékával egyezően fogják megfogalmazni. Ha ez nem így történik, akkor valóban - ahogy Bánki Erik képviselőtársam mondta - a havi egy standolás sem lesz életszerű megoldás a hazai vállalkozások számára.
Egy dolgot a vitában elhangzottakra szeretnék reagálni. Azt azért nem tartom egy pozitív értelemben vett jó kormányzásnak, hogy semmi mást nem csinálunk, mint az elhibázott döntéseket visszavonjuk. Itt szeretném jelezni előre, ha már itt a szocialista képviselőtársaim kérdezték, hogy milyen problémák vannak, ilyen probléma például az, hogy a miniszterelnök úr beszámolója szerint az üdülési csekkek és egyéb kafetéria rendszerét meg kívánják adóztatni tervszinten. Ez a legnagyobb badarság lenne a hazai vendéglátóipar fejlesztése és életben tartása ellenében, ugyanis több pénzt generál ennek a rendszernek az itthon elköltött része, mint amennyi befolyik ennek a megadóztatásából. Tehát csak jelezzük már most előre, hogy jó néhány olyan pont van itt a tervek között is, ami nem egyezik sem a szakma, sem az ellenzék véleményével.
Még egyszer megköszönöm az összes szakmai szervezetnek, amely támogatást adott ahhoz, hogy ez ma ide a parlament elé visszakerülhet. Úgy gondolom, hogy ma egy lépést teszünk afelé, hogy korrigáljuk a rossz kormányzati lépést. Bízom abban, hogy ez egy pozitívabb üzenetet hordoz mindenki számára.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem