KORÓZS LAJOS

Teljes szövegű keresés

KORÓZS LAJOS
KORÓZS LAJOS szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Ennek a jelentésnek a műfaja: jelentés a parlament egy eseti bizottságának munkájáról. Ez nem jelentés a VPOP elmúlt években folytatott tevékenységéről, nem szól a rendőrség felderítő munkájáról, nem szól a határőrség megelőző programjairól, bűnüldözési tevékenységéről. Ez egy parlamenti eseti bizottságnak - amelyik immár nyolc éve működik a Házban - az elmúlt másfél-két évben végzett munkájáról szóló jelentés. Nem több és nem kevesebb. Ezt szeretném az elején tisztázni.
Két dolgot meg kell jegyeznem. Az egyik: nagyon sok mindenben egyetértek Mikola képviselőtársammal és még jó néhány elhangzott megállapítással arra nézvést, hogy hol van még tennivalónk, mit kéne még csinálni. Természetes, hogy ezek a felvetések nap mint nap megismétlődnek ebben a Házban, hiszen nemcsak a kormánynak, hanem mindenkinek dolga van vele. Nemcsak az egészségügyi tárcának és nemcsak a szociális tárcának. Csak az, amit a képviselő asszony említett, legalább három-négy szakmai területet érintett, és így vagy úgy mindegyik kapcsolatban van a kábítószerrel.
Abban is egyetértünk, hogy kevés már a szórólapozás, kevés már a tájékoztató anyagok szétosztása. Többről kell beszélni. Ezen már túl vagyunk. Tudunk jó kiadványokat, szórólapokat, plakátokat csinálni, de azon kellene gondolkodnunk, hogy a felvilágosító munka során mi az a több, ami hatékonnyá teszi a kábítószer-probléma kezelését, a komplex szolgáltatások, hogy lehetőség szerint minél több gyerekhez eljussunk, de ne csak a szórólapokkal, hanem komoly felvilágosító munka folyjék. Azt gondolom, hogy az az irány, amit elkezdtünk, egy jó irány. A programok akkreditálása, a minőségbiztosítás irányába tett lépéseink mind jó irány. Ezek már sokkal többek annál, mintsem hogy szórólapokat osztogatunk a gimnáziumok előtt.
A tárcák közötti koordináció, az elmúlt évben elkezdődött új munka más lendületet adott. Azt hiszem, dicsekvés nélkül mondhatom, hogy a KKB nagyon hatékony munkát végez, és a kormányzat részéről ebben öt vagy hat tárca képviselteti magát, valamint képviseltetik magukat benne a rendészeti szervezetek, a civil szervezetek delegáltjai és a tudomány képviselői is. Akik tehát cselekedni akarnak ezen a területen, most már jól reprezentáltan jelen vannak. Én egyébként nem tartom haszontalannak ezt a vitát, még akkor sem, ha néhány eleme nem az eseti bizottság munkájáról szól, éppen azért, mert készülőfélben van egy nemzeti drogstratégia, és ott mindenféle felvetésnek és tudásnak helye van, oda mindenféle tudást integrálnunk kell.
Azt gondolom, most túllépve az eseti bizottság jelentésén, a következő fél évet nagyon termékeny munkával tudjuk tölteni, amelynek eredményeképpen az ősz folyamán a Ház elé lehet hozni a nemzeti drogstratégiát.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem