ELNÖK (dr. Szili Katalin)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Szili Katalin)
ELNÖK (dr. Szili Katalin): Most a napirend kiegészítésére irányuló javaslatokról döntünk. A frakciók összesen kilenc indítványt terjesztettek elő a napirend módosítására. Ezekről a szavazási eredmény egyértelmű megállapítása érdekében szavazógép alkalmazásával döntünk.
Kérdezem tehát önöket, tisztelt képviselőtársaim, hogy a Fidesz képviselőcsoportja javaslata alapján, kiegészítik-e ma kezdődő ülésünk napirendjét a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény módosításáról szóló T/6880. számú törvényjavaslat általános vitájával. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a napirend kiegészítésére vonatkozó indítványt 145 igen szavazattal, 185 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett utasította el.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy a Fidesz-képviselőcsoport javaslata alapján kiegészíti-e a ma kezdődő ülésünk a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló T/9080. számú előterjesztés határozathozatalával. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a napirend kiegészítésére vonatkozó indítványt 148 igen szavazattal, 187 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy ugyancsak a Fidesz-képviselőcsoport javaslata alapján, kiegészíti-e az ülés napirendjét a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény módosításáról szóló T/9114. számú előterjesztés általános vitájával.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a napirend kiegészítésére vonatkozó indítványt 166 igen szavazattal, 169 nem ellenében, tartózkodás nélkül utasította el.
Kérdezem önöket, hogy a Fidesz-képviselőcsoport javaslata alapján kiegészítik-e a ma kezdődő ülésünk napirendjét a környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról szóló T/9233. számú előterjesztés általános vitájával. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a napirend kiegészítésére vonatkozó indítványt 322 igen szavazattal, 18 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Így a törvényjavaslat általános vitájára holnap este kerül sor, tisztelt képviselőtársaim.
Kérdezem önöket, hogy a Fidesz-képviselőcsoport javaslata alapján kiegészítik-e a ma kezdődő ülésünk napirendjét az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény módosításáról szóló T/9276. számú előterjesztés általános vitájával. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a napirend kiegészítésére vonatkozó indítványt 170 igen szavazattal, 172 nem ellenében, tartózkodás nélkül utasította el.
Kérdezem önöket, tisztelt képviselőtársaim, hogy a Fidesz-képviselőcsoport javaslata alapján kiegészítik-e ma kezdődő ülésünk napirendjét a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról szóló T/9379. számú előterjesztés általános vitájával. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a napirend kiegészítésére vonatkozó indítványt 171 igen szavazattal, 173 nem ellenében, tartózkodás nélkül utasította el.
Kérdezem önöket, tisztelt képviselőtársaim, hogy a Fidesz-képviselőcsoport javaslata alapján kiegészítik-e ma kezdődő ülésünk napirendjét az állami vállalatok vezetői elfogadhatatlanul magas fizetésének jelentős csökkentéséről szóló országgyűlési határozati javaslat módosításáról szóló H/9412. számú előterjesztés általános vitájával.
Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a napirend kiegészítésére vonatkozó indítványt 154 igen szavazattal, 191 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett utasította el.
Kérdezem tisztelt képviselőtársaimat, hogy a Fidesz-képviselőcsoport javaslata alapján kiegészítik-e a ma kezdődő ülésünk napirendjét a magyar jelnyelvről szóló törvény megalkotásáról szóló H/9423. számú előterjesztés általános vitájával. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a napirend kiegészítésére vonatkozó indítványt 173 igen szavazattal, 173 nem ellenében, tartózkodás nélkül, az elnök nem szavazatával elutasította. (Moraj a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Tisztelt Képviselőtársaim! Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy a Fidesz javaslata alapján kiegészíti-e az ülés napirendjét a nemzeti vízvagyon privatizációjának megakadályozása érdekében az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény módosításáról szóló T/9712. számú előterjesztés általános vitájával. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés a napirend kiegészítésére vonatkozó indítványt 330 igen szavazattal, 19 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Tisztelt Képviselőtársaim! Így az előterjesztés tárgyalására a Fidesz indítványának megfelelően a mai napon, a határozathozatalokat követően, harmadik napirendi pontként kerül sor. Ennek érdekében felkérem a gazdasági, továbbá a környezetvédelmi bizottságot, hogy készítsék elő a javaslat általános vitára való alkalmasságának megállapítását.
(14.00)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem