DR. OSZKÓ PÉTER

Teljes szövegű keresés

DR. OSZKÓ PÉTER
DR. OSZKÓ PÉTER pénzügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A képviselő úr kérdésére egészen rövid választ tudok adni: nem, nem és nem. Azaz nem adjuk el a vízvagyont, nem adjuk el a vízhasznosítást, nem adjuk el a vízszolgáltatást.
Azt gondolom, kizárólag az előtárt tények felületes értelmezése, félreértése vezethet arra a következtetésre, hogy bármiféle módon privatizáció előkészítése zajlana. A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács 2009. április 1-jei ülésén valóban hozott egy döntést; ez nem változtatott az érintett társaságok tulajdonosi szerkezetén, az állami tulajdont változatlanul fenntartotta.
Mi történt valójában? A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., amelynek feladata és felelőssége az állami vagyon minél hatékonyabb működtetése, előzetes vizsgálatokat követően úgy értékelte, hogy az észak-magyarországi regionális vízközmű működési modelljét érdemes kiterjeszteni két másik regionális vízközműre is. Ezért ez utóbbiakat az előbbi, tehát az észak-magyarországi regionális vízközmű vagyonkezelésébe adta. Nem egy privát cégé, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tulajdonában álló cég vagyonkezelésébe adta. Egy holdingtípusú szervezet alakult ki, változatlan arányú állami tulajdonlással. Hogyan merül fel itt a privatizáció? Átszervezés történt a racionálisabb, gazdaságosabb működés érdekében.
Mint képviselő úr bizonyára tudja, kifejezett célként tűzte ki a jelenlegi kormány, hogy minél nagyobb költségmegtakarítást érjen el az állami tulajdonú vállalatok működésében is, minél gazdaságosabb működésre kényszerítse őket. Ettől függetlenül nyilvánvalóan szóba sem kerül a privatizáció.
A regionális vízközművekkel kapcsolatban korábban valóban felmerült, hogy részét képezhetik egy új tulajdonosi programnak, amelynek keretében a társaságok részvényeinek egy részét bocsátották volna a magyar lakosság rendelkezésére. Ez a program - mint köztudott - nem indult be, de nem azért, mert a lakosság tiltakozott volna a kedvezményes részvényvásárlás lehetősége ellen, hanem azért, mert a világgazdasági válság körülményei között a közérdek és a lakossági érdek arányos képviseletét egy ilyen tranzakciónál nem lehetett volna biztosítani. Ez a tranzakció sem folytatódik, tehát ilyen formájú privatizációtól sem kell tartani.
Konkrét ügyben fontos - ezt szeretném hangsúlyozni -, hogy a vízkészletek és eszközök, a csövek egyébként sem értékesíthető, forgalomképtelen javak, amelyek stratégiai szerepük miatt nem kerülhetnek ki a magyar állam tulajdonából.
Kérem a tisztelt képviselő úr megértését, nyilvánvalóan dolgoznunk kell azon, hogy hatékony, fölösleges költségeket nem eredményező működési struktúrát alakítsunk ki az állami vagyonban, de ennek semmi köze privatizációs szándékokhoz, semmilyen szándék nincs arra, hogy ez a vagyon privatizációra kerüljön.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem