DR. RÉPÁSSY RÓBERT
DR. RÉPÁSSY RÓBERT
DR. RÉPÁSSY RÓBERT, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagyon érdekes volt Bárándy Gergelyt hallgatni, több szempontból is, különösen azért, mert egy olyan törvényjavaslatról beszélt hosszasan, amelyet nem engedett napirendre venni a szocialista-szabad demokrata többsége a parlamentnek. Tehát érdekes volt, hogy ennek a törvényjavaslatnak a vitája keretében folytatja le azt a kritikát, amelyet egyébként akkor is lefolytathatott volna, ha legalább hagyják, hogy a “három csapás” nevű törvényjavaslatunkat napirendre vegyék, de valóban vannak azért jó néhány ponton összevethető kérdések a két törvényjavaslat tekintetében. De ha megengedik, először a kormány javaslatáról beszélnék, és elsősorban a kormány javaslatáról beszélnék.
Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kormány javaslatát egy jó irányba tett bátortalan lépésnek tartjuk, vagy kicsit szigorúbban megfogalmazva: félmegoldásnak tartjuk. Miért mondom azt, hogy helyes az az irány, amely így hétévi kormányzás után az MSZP számára a büntetőpolitika természetes folytatásának tűnik? Azért helyes ez az irány szerintünk, mert ahogyan az indokolás is fogalmaz, és szeretnék az indokolásból olvasni mondatot, illetve hozzáteszem az Avarkeszi Dezső államtitkár úr által imént elmondott mondatot, a bűnözés hatékonyabb visszaszorítása érdekében súlyosabb, elrettentésre alkalmas büntetésekre van szükség. Nagyjából így fogalmazható meg az a gondolatkör, amellyel maximálisan egyetértünk. Örülünk annak, hogy végre nem azon folyik a vita, hogy a szigorú büntetőpolitikának vagy a szigorú büntetéseknek van-e visszatartó ereje. Maga a javaslat indokolása, illetve ez az államtitkári indokolás vagy expozé mondja azt, hogy igen, a súlyosabb, elrettentésre alkalmas büntetéseknek, tehát a szigorú büntetőpolitikának van jelentősége, van hatása a bűnözés visszaszorítása érdekében.
Ez egy fontos kiindulópont, és örülök annak, hogy tényleg sokévi vita után ebben a kiindulópontban meg tudunk egyezni. Azért mondom, hogy sokévi vita után, mert hallgatva megint csak Bárándy Gergelyt, elgondolkodtam azon, hogy vajon melyik az MSZP büntetőpolitikája: az, amely a 2003. évi II. törvényben, tehát Bárándy Gergely édesapja, az egykori igazságügyi miniszter által beterjesztett törvényben mutatkozott meg, vagy az az MSZP büntetőpolitikája, amit most ebben a törvényben látunk (Dr. Bárándy Gergely: Mind a kettő.), vagy legalábbis annak a körvonalait látjuk, mert szerintem a két javaslat között komoly ellentmondás van. Mindjárt mondok is erre példát.
A 2003. évi II. törvény megszüntette azokat az 1999. január 1-je és 2003. január 1-je között hatályban lévő rendelkezéseket, amelyek a visszaesők, tehát a bűnismétlők esetén bizonyos kedvezményeket megvontak. Ez a polgári kormány időszakában hatályos rendelkezés volt. Ilyen volt például a feltételes szabadságra bocsátás kizárása vagy a próbára bocsátás kizárása visszaeső bűnözők esetén. A 2003. évi II. törvény megszüntette ezeket a kizárásokat; most hozza vissza ez a javaslat. (Dr. Bárándy Gergely: Erre vonatkozik ez a módosítás.) Üdvözöljük ezt a javaslatot, mármint a javaslatnak ezt a részét, mert úgy gondoljuk, hogy az egyik legfontosabb szempont, hogy a bűnismétlőkkel szemben és azon belül is a személy elleni erőszakos bűncselekményeket elkövető visszaesőkkel szemben a büntetőjogi racionalitás lehető legnagyobb szigorát kell alkalmazni. Szerintem kár, hogy ez az elmúlt hat-hét évben nem érvényesülhetett a miatt a büntető törvénykönyvi enyhítés miatt, amit 2002 őszén fogadott el az Országgyűlés Bárándy Péter előterjesztésére.
2006 februárjában javasoltuk, hogy a gyermekkorúak, illetve az időskorúak sérelmére elkövetett bűncselekményeknek egy körét, mégpedig a személy elleni erőszakos bűncselekményeknek egy körét súlyosabban értékelje a büntetőjog, és súlyosabban minősüljenek az ilyen személyek sérelmére elkövetett bűncselekmények. Örömmel üdvözöljük a javaslatban, hogy ha nem is ebben a megfogalmazásban, tehát nem az életkor alapján, hanem a védekezésre képtelen személy fogalmában visszaköszön ez a javaslat, és a védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett egyes bűncselekmények súlyosabban minősülnek.
A “három csapás” nevű törvényjavaslatban szerepel az az új visszaeső kategória, amit most itt ez a kormányjavaslat erőszakos többszörös visszaesőnek nevez; mi erőszakos visszaesőnek neveztünk, de ezen az elnevezésen és egyébként a fogalommeghatározáson sem fogunk összeveszni. Tehát elfogadjuk azt a fogalommeghatározást, amelyet a kormány javasol, mert beleilleszkedik a visszaesők fogalmába.
Gyenge pontja egyébként ennek a javaslatnak - és azért nem alkalmaztuk a többszörös visszaesőknek egy különleges csoportját, nem így határoztuk meg az erőszakos visszaeső fogalmát -, hogy ha évekkel a második elkövetés után követ el valaki súlyos erőszakos bűncselekményt, személy elleni erőszakos bűncselekményt, akkor nem lehet úgy értékelni, mint ahogyan így most a törvényjavaslatban erőszakos többszörös visszaesőként minősülne. Ennek persze megvan a maga logikája. Csak kérdem én, hogy ha valaki kétszer elkövetett már egy személy elleni erőszakos bűncselekményt, és utána tíz év múlva követ el egy nagyon súlyos vagy közepesen súlyos, személy elleni erőszakos bűncselekményt, akkor miért nem lehet figyelembe venni a büntetési tételeknél és a büntetéskiszabásnál azt, hogy ő kétszer korábban már hasonló jellegű bűncselekmények miatt került elítélésre. Tehát megfontolandónak tartom azt, hogy a többszörös visszaeső fogalmát bővítsük, tágítsuk ebben a tekintetben, és igenis, hogyha valaki harmadszor is erőszakos bűncselekményt követ el, akkor súlyosabban kerüljön megítélésre, mintha mondjuk, három éven belül követi el ezt a bűncselekményt.
De ezt a fogalommeghatározást, és azt, hogy ezek a visszaesők egy speciális bűnelkövetői kör, átvették a mi “három csapás” javaslatunkból, tehát annyira azért mégsem volt értelmetlen, hogy beterjesztettük a törvényjavaslatunkat, és talán annak a bizonyos sok-sok embernek a támogatása mégsem volt hiábavaló.
A mi javaslatunkhoz képest, amire azt mondom, hogy egy bátortalan lépés és pusztán félmegoldás, hogy a büntetési tételek az erőszakos többszörös visszaeső esetén nem emelkednek olyan mértékben, amit mi javasoltunk, és ami meg még különösebben bátortalannak tűnik, hogy a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés vagy egyáltalán az életfogytig tartó szabadságvesztés mint egy lehetséges szankció nem kerül meghatározásra a harmadik visszaeső bűnelkövetés esetén. Szerintünk ahhoz, hogy ennek a javaslatnak, ennek a törvénynek igazán visszatartó ereje legyen, és ahogyan maga államtitkár úr fogalmazott, elrettentésre alkalmas büntetés legyen, ahhoz szükség van arra, hogy az életfogytig tartó szabadságvesztés egy ilyen súlyú bűncselekmény-elkövetés esetén és egy ilyen súlyos bűnismétlő esetén - vagy ilyen veszélyes bűnismétlő esetén - igenis ott legyen legalább alternatív szankcióként az életfogytig tartó szabadságvesztés a bíró mérlegelési körében.
Igen, a mi javaslatunk az, a “három csapás” javaslat az, hogy ezekben az esetekben, a törvény által jól körülhatárolt esetekben ne legyen mérlegelése a bírónak, és kötelezően alkalmazza az életfogytig tartó szabadságvesztést. De ha csak ez az egy különbség lenne a mi javaslatunk között, hogy önök azt mondják, hogy ez bírói mérlegelés maradhasson, mi pedig kötelezően előírnánk, ha a büntetőpolitikát végre egy irányba lehetne állítani, akkor szerintem ebben a kérdésben meg tudnánk egyezni; de a javaslatukban, a kormány javaslatában még ez sincs benne, tehát az életfogytig tartó szabadságvesztés mint lehetséges büntetési tétel nem kerül meghatározásra. Ennek érdekében módosító indítványt fogunk benyújtani, hogy az életfogytig tartó szabadságvesztés egy bizonyos súlyú bűncselekmény elkövetése esetén már szerepeljen a mérlegelési körben.
(12.40)
Azt üdvözöljük - őszintén szólva ez a mi javaslatunk hiányossága volt -, hogy nemcsak a büntetési tétel maximumáról, hanem a minimumáról is rendelkezik a kormány javaslata, és van olyan eset, ahol a büntetési tétel minimumát, alsó határát emeli meg a javaslat. Ez helyes lépés. Őszintén szólva azért nem szerepelt ez a mi javaslatunkban, mert mi az úgynevezett “három csapás” javaslatban visszahoztuk azt az 1999 és 2003 között hatályban volt szabályt, amely szerint a bírónak a büntetés kiszabása során az alsó és a felső határ közötti középső értékből, tehát az úgynevezett középmértékből kell kiindulnia. Ezért nem szerepelt a mi javaslatunkban az alsó határ emelése. De lássuk be, lehet azon vitatkozni, hogy a középmértékes büntetés megengedhető módon szab irányt a büntetéskiszabásnak vagy sem, de ugyanígy az alsó tétel felemelése is természetesen a büntetéskiszabásra gyakorol hatást, mert ez azt jelenti, hogy a bíró is eleve magasabbról kell kezdje a mérlegelést, és a magasabb mérlegelés a minimumnál kezdődik. A két technika között nem sok különbséget látok, hiszen a bíró természetesen a középmértékes büntetés esetén is eltérhet a középmértéktől lefelé is és fölfelé is, tehát nem igaz az, hogy ez egy kötött és kizárólagos büntetéskiszabási szabály lenne. Olyan büntetéskiszabási szabály a középmértékes büntetés, amelyben a bírói mérlegelésnek mind az enyhítés, mind a súlyosbítás számára van lehetőség.
A javaslat érdekes eleme az, hogy a sértettek fokozottabb büntetőjogi védelmét szolgáló rendelkezésnek tekinti a kormány a jogos védelem szabályainak megváltoztatását. Ha elolvasom önöknek, hogy mit tartalmaz az indoklás, akkor abból, amit utána mondok, talán ki fog derülni, hogy ez egy félreértése ennek az intézménynek. A javaslat szerint miért kell megváltoztatni a jogos védelem szabályait? Ennek az az indoka, hogy: a megváltozott társadalmi viszonyok között, különös tekintettel a családon belül elkövetett erőszakos cselekmények megváltozott megítélésére, nem tartható az a megtámadott védekezési jogát szűkítő korábbi ítélkezési gyakorlat, amely szerint a megtámadott köteles kitérni többek között a felmenő, a testvér, a házastárs, valamint az élettárs támadása elől, feltéve, hogy a kitérés lehetséges és veszélymentes.
Tisztelt Képviselőtársaim! Abszurd azt feltételezni, hogy egy családon belüli erőszak szituációban eddig pusztán azért nem védekezett a megtámadott személy, mert ismerte a Btk. vonatkozó rendelkezéseit, s ezután most már nem fog kitérni a - lehet, hogy fizikailag jóval gyengébb - megtámadott személy, hanem mostantól kezdve most már védekezni fog. Sajnos attól tartok, ha védekezni fog, akkor még súlyosabb következményei lesznek a támadásnak. Ez tehát életszerűtlen és bizonyos szempontból értelmetlen megváltoztatása a jogos védelem szabályainak.
Azon már el lehet gondolkodni, hogy a megelőző jogos védelem fogalmának a bevezetésére szükség van-e. Azt célozza a törvényjavaslat, hogy védőberendezést vagy védekezőeszközt alkalmazhasson az, aki elsősorban a vagyoni javait kívánja megvédeni. Én fenntartom azt az állításom, amit Bárándy Gergely idézett, hogy ha a törvényjavaslat ilyen megoldásokat javaslom, akkor azzal azt üzeni az állampolgároknak, hogy az állam nem tudja megvédeni őket, akkor ők védjék meg magukat. Az államnak nem arra kellene ösztönöznie az állampolgárokat, hogy védőberendezéseket vásároljanak és különböző védekezőeszközöket szereljenek fel a házukra. Nem ez az állam feladata, hanem az, hogy minél nagyobb mértékben szavatolja a közbiztonságot. A közbiztonsághoz való jog olyan állampolgári jog, amiért az államot évezredekkel ezelőtt létrehozták. Az államot azért hozták létre, hogy az emberek ne magukat védjék meg, hanem az államra ruházzák át azt a büntető hatalmat, amellyel az meg tudja őket védeni, mert az állam ebben a tekintetben erősebb, mint az állampolgár. Az a gondolkodás, amely azt sugallja, hogy védd meg magad, sajnos azt is sugallja, hogy védd meg magad, mert én úgyse foglak megvédeni - ezt mondja az állam. Gondoljunk csak arra, hogy hány olyan elesett, kiszolgáltatott sértett van a tanyavilágban vagy a kis falvakban, akik nem tudnak ezzel az eszközzel élni, és nem tudnak védőberendezést venni meg védekezőeszközt felszerelni. Miért nem azon gondolkodik a tisztelt Ház, hogy hogyan fogja megvédeni például a kistelepüléseken és a tanyákon élő embereket? Nyilvánvalóan nem a büntetőjog, hanem a közbiztonság szavatolásának más eszközeivel, például a rendőrőrs-programmal lehet ezt legalábbis segíteni. Tehát nem itt kell megteremteni ennek a feltételét.
Azt elfogadom, hogy igény van védőberendezések és védekezőeszközök felszerelésére, de ha az embereket megkérdezik, akkor még sok mindenre van igény. Hallani olyan vélekedéseket, amelyek például a fegyverhasználatnak egy liberálisabb szabályozását szeretnék, de nem biztos, hogy ez lenne a megoldás. Én például azon az állásponton vagyok, hogy inkább egy erős államnak kellene szavatolnia az emberek védelemhez való jogát.
A szankciórendszer, úgymond, reformja, amely bizonyos szankciók egymás melletti alkalmazását is lehetővé teszi, mondjuk, egy kísérletnek mindenképpen jó. Majd meglátjuk, hogy mennyire fog ezzel élni a bírói gyakorlat. A magyar szankciórendszernek nem az a problémája egyébként, hogy nincs kellő számú büntetési nem, vagy hogy ezeket nem lehetett volna nagyon alkalmazni, inkább az a magyar rendszer problémája, hogy - ahogy mondani szokták - börtönközpontú. Majd meglátjuk, hogy ez a rendelkezés ki fogja-e váltani a börtönközpontúságot.
Nagyon érdekes az intenzív pártfogó felügyeletre vonatkozó szabály, amely a közmunkánál talán erősebb; nem akarom azt mondani, hogy kényszermunka, mert ez félreérthető lenne. Mindenesetre a közösség javára munkát végezni jó gondolat, s az, hogy az büntetésnek legyen egy ilyen formája is, mindenképpen helyes elképzelés; az más kérdés, hogy ez a gyakorlatban hogyan fog érvényesülni, hogyan tudják majd ezt megvalósítani. Nyilván nem a pártfogó fogja ellenőrizni, napi rendszerességgel végigkövetni, hogy hogyan dolgozik a pártfogó felügyelet alatt álló személy. Ennél azért egy bonyolultabb kérdésről van szó. Attól, hogy a pártfogó felügyelet alatt álló személynek közösségi munkát kell végeznie, még más szervezeteknek - önkormányzatoknak, civil szervezeteknek - az együttműködésére is szükség van, mert különben értelmetlen vagy rosszabb esetben esetleg még kontraproduktív munkavégzés is előfordulhat. Azért azt ne gondoljuk, hogy ha valakit büntetésből munkára köteleznek, akkor az a munka olyan nagyon hatékony és értelmes lesz. Ebben egyáltalán nem vagyok biztos. Tisztelet a kivételnek, de az elítéltek többsége sajnos nem hasznos munkát végez.
Összefoglalva és nem nagyon elmerülve a javaslat részleteiben: a 2002-es büntetőpolitikai fordulat után a kormánytöbbségnek 2009-ben kissé megkésve némi önrevízióra kell vállalkoznia ahhoz, hogy elfogadja ezt a törvényjavaslatot. Mi nem bánjuk, ha felülvizsgálják ezt a büntetőpolitikát. Az biztos, hogy nagyon nagy hiba volt az elmúlt években a büntetőpolitika enyhítése, engedékenysége, mert elgondolkodtató az, hogy ha az erőszakos vagy a többszörös visszaesőkre vonatkozó szabályok már korábban is életben lettek volna, akkor azokat a bűncselekményeket, amelyeknek az elkövetői visszaeső személyek voltak, fizikailag nem tudták volna elkövetni, mert az elkövetők börtönben ültek volna, és nem tudtak volna az utcán újabb és újabb bűncselekményeket elkövetni.
(12.50)
Én tudom, hogy mondjuk, ez nem egy tudományos szempont, a büntetőjog-tudomány nem nagyon szereti azt a szempontot, hogy valakit úgy tartsanak távol a bűncselekmények elkövetésétől, hogy bezárják, de azért lássuk be, a többszörös visszaesők olyan személyek, akiket már nehéz nevelni az állandó büntetéssel vagy a többszöri büntetéssel; a többszörös visszaesők olyan személyek, akiket a társadalom védelme érdekében távol kell tartani attól, hogy újabb bűncselekményeket követhessenek el. Biztosan ki lehetne számolni, hány ilyen bűncselekményt követtek el, lehet, hogy vannak ilyen statisztikák is. Érdemes lenne megnézni, hogy a 2002. évi enyhítés miatt szabadlábon hagyott személyek követtek-e el bűncselekményeket. Szerintem hozzátartozik egy tisztességes büntetőpolitikához az (Az elnök a hozzászólási idő leteltét jelzi.), hogy évek múltán megnézik, milyen eredményt vagy negatív eredményt ért el. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
