MÁDI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

MÁDI LÁSZLÓ
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy az erősebb kurtítását a jövedelmeknek két dolog indokolja. Az egyik az, hogy 2002-ben anélkül, hogy bármit tettek volna, lényegében megduplázták a miniszterek és államtitkárok fizetését. A szocialistáknak a választási győzelem, a hatalomra kerülés után az első dolguk volt a saját fizetésük jelentős megemelése: a dupla, azt gondolom, elég jelentős.
A másik dolog, hogy egy cégnél, ha valaki vezető pozícióban van, nyilvánvalóan a teljesítményétől jelentős mértékben függ a javadalmazása. 2002-ben Magyarország a térség éllovasa volt, ma sereghajtója. Azt gondolom, hogy emellett nem lehet elmenni szótlanul, és a jövedelmek tekintetében is tükröződnie kellene normális esetben. Akik azóta gyakorolták közigazgatási szinten a pozíciót és a döntéseket meghozták, azok ezt az országot tönkretették önmagához képest is meg a környező országokhoz képest is.
(18.30)
Azt gondolom, hogy ennek következménye kellene legyen; részben politikai következménye, ami a választásokon fog megtörténni reményeink szerint, részben pedig a premizálásban is igenis kellene hogy következménye legyen, mert ezek az emberek nem érdemlik meg azt a fizetésemelést, amit ők maguk maguknak megelőlegeztek. És az áldozatvállalás tekintetében is indokolt lehet egy nagyobb kurtítás, hiszen alapvetően tisztában kell lenni azzal, hogy a parlament véleményét is a kormány mozgatta, hogy így mondjam. A miniszterelnök és a miniszterek véleménye jelentős mértékben meghatározták a parlamenti döntéseket, ezáltal Magyarország pozícióját is.
Úgyhogy azt gondolom, igenis védhető a Fidesz kritikája, és nagyobb önkorlátozásra vagy mértékletességre hívnám fel a figyelmet a túloldalról.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem