FILLÓ PÁL
FILLÓ PÁL
FILLÓ PÁL (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Igen tisztelt Képviselőtársaim! Erről a törvényről vagy legalábbis ennek jó részéről már igen komoly szakmai vita folyt a parlamentben az elmúlt év őszén. Én most csak néhány olyan elemével szeretnék foglalkozni, ami a vitában ugyan szóba került, de talán nem olyan fajsúlyosan, ahogy véleményem szerint beszélnünk kellene róla.
Először is általánosságban hadd mondjak annyit igen tisztelt képviselőtársaimnak, hogy ettől a módosító javaslattól ne várják azt, hogy a rendszerváltás óta gyakorlatilag folyamatosan súlyos gondokkal küszködő szakképzést olyan szinten meg tudja reformálni, hogy minden olyan problémát, ami itt szóba került, meg tudjunk oldani, hiszen az alapprobléma - azt hiszem, ebben talán egyetérthetünk - valahol ott van, hogy Magyarországon sajnálatos módon a szakmunka, a kétkezi munka becsülete az elmúlt évtizedek során szinte szertefoszlott.
Ha elmegyünk egy családhoz és megkérdezzük, hogy mit szeretnének a gyerekkel kezdeni, akkor a legritkább esetben találkozunk azzal a válasszal, hogy jó szakmunkást szeretnék a gyerekemből nevelni. Vannak persze tradíciók, vannak olyan családok, ahol ez még előfordul, de nagy átlagban mindenki egyetemi vagy főiskolai végzettséghez szeretné a gyereket juttatni, mert még mindig él a köztudatban, a családok és az emberek fejében az a fajta mítosz - ami napjainkra szintén megszűnt, és a gazdasági világválság csak ráerősített erre -, még mindig nagyon sokan azt hiszik, ha a gyerek elvégzi az egyetemet vagy a főiskolát, akkor biztosan vezető állásba kerül, és sokkal, de sokkal többet fog keresni, mintha szakmunkásként dolgozna.
Ez igaz volt a rendszerváltást követő első évtizedben, nagyon sok tehetséges fiatalember került nagyon jó állásokba multinacionális meg nem multinacionális cégeknél, de azt nem szabad elfelejteni, hogy ezek az emberek még a mai napig is fiatalok, és döntő többségük még mindig ott van ezekben az állásokban, és a most végző fiatalok számára ez a fajta hihetetlen alternatíva nem igazán jelentkezik. Persze, jobban el tudnak helyezkedni a munkaerőpiacon, mint azok, akiknek csak általános iskolai, középiskolai vagy szakmunkás végzettségük van, nagyobb az esélyük, de ma már leginkább csak úgy tudnak elhelyezkedni, ha a képzettségi szintjük alá mennek, és olyan munkát is elvállalnak, ami nem biztos, hogy egyetemi vagy főiskolai végzettséghez köthető.
Még egyszer mondom, ez a javaslat nem arról szól, hogy ezeket a súlyos gondokat meg tudja oldani. Ezt azért nyújtottuk be képviselőtársaimmal, mert úgy gondoltuk, két alapvető dologban segíthet, s ez a két dolog a szemléletváltozás és az ösztönzőrendszer, jelen esetben a gyerekek és a családok esetében.
Azt is szeretném elmondani, elsősorban a szegény sorsú, nehéz helyzetben lévő családokról szeretnék említést tenni, mert sok esetben azt is tapasztalhatjuk, hogy ha a gyerek el is végzi az általános iskolát, de ha nagyon nehéz anyagi körülmények között él a család, akkor bizony nem tudják bevállalni, hogy elküldjék akár szakmunkásképző iskolába is, mégpedig azért nem, mert szükség van arra az eseti vagy akár alkalmi munkára, amivel a gyerek azonnal pénzt tud hozni, a család szűkös anyagi forrásait ki tudja egészíteni.
Ezért tartom fontosnak a javaslatnak azt az elemét, amely a szakmunkástanulók számára vezetné be az ösztöndíjrendszert. Örülök annak, hogy a parlamentben valamennyi politikai párt egyetért abban, hogy ez támogatható cél lehet, elsősorban is a hiányszakmák esetében. Arról persze lehet vitatkozni, hogy hol van az a centrum, hol lehet azt megfogalmazni, hogy mit is jelent egy-egy környezetben, egy-egy településen, egy megyében vagy régióban a hiányszakma. A regionális fejlesztési és képzési bizottságokban többségben vannak a munkáltatói szervezetek, s mivel ők helyből vannak beválasztva ebbe a testületbe, ismerik a helyi problémákat, ők foglalkoztatnak, ha valaki meg tudja mondani, hogy a következő időszakban milyen szakmákra lesz szükség, akkor elsősorban ők azok.
Itt tehát nem Budapestről a régiók, megyék, városok nyakába ültetett dologról vagy bűncselekményről van szó, ami azt célozná, hogy kivegyük a döntést a helyi ügyek vitelében, hanem elsősorban arról, hogy végre ne annyira az egyébként sajnos nagyon megcsontosodott és nehezen mozduló iskolarendszer legyen a meghatározó. Tehát ne az legyen a meghatározó Magyarországon, hogy milyen szakmák képzésére kerül sor egy adott régióban, hogy milyen a tanári kar, milyen összetételű az iskola. Nem vitatom, hogy ezek fontos dolgok, de hogy idejutottunk, ahol most tartunk, hogy olyan szakmákban képeznek gyerekeket, akik az adott szakmai végzettséggel nem tudnak elhelyezkedni, mert arra a szakmára nincs igény, az alapvetően ennek a nagyon nehezen megmozduló, nagyon nehezen átalakuló és nem igazán a kihívásoknak megfelelni képes rendszernek az okán jött létre. Ezen kellene valahogy változtatni.
Ha végiggondoljuk, akkor legalább az ösztönző, a pozitív támogatandó célok, a hiányszakmák kijelölése esetében fontos, hogy legyen egyfajta orientáció, és az iskolák számára is jelentsen egyfajta kihívást, hogy ebbe az irányba kéne menni, hiszen a piaci szereplők, a gazdasági szereplők mondják azt, hogy ebben a régióban kőművesekre lesz szükség és nem reklámszakemberekre, fodrászra lesz szükség és nem kozmetikusra, mert a kozmetikusok már nem tudnak elhelyezkedni, mivel minden sarkon van belőlük három. És sorolhatnám tovább a példákat, de azt hiszem, hogy nincs ennek értelme. Mivel ők ott többségben vannak, nagyon fontosnak tartom, hogy a döntések a támogatandó szakmákat illetően ott szülessenek meg, hiszen más nem igazán tudja ezt megmondani, igen tisztelt képviselőtársaim. Lehet bármilyen jóindulatú egy önkormányzati testület, lehet bármilyen felkészült és remek tanárokból álló tanári kar egy iskolában, biztos vagyok benne, hogy ők nem tudják megmondani, két vagy három év múlva milyen szakmákra lesz szükség az adott területen, az egyes településeken.
Ott szeretném befejezni, ahol elkezdtem, miért lenne fontos az, hogy megpróbáljunk egyfajta struktúraváltást elérni a szakképzés területén. Azért, igen tisztelt képviselőtársaim, mert egyszer vége lesz a válságnak, és ha eséllyel akarunk a versenytársainkkal, a környező országokkal vagy akár az egész Európai Unióval versenyezve új munkahelyeket létrehozni Magyarországon, akkor annak egyetlen útja lehet, az, ha olyan munkaerőt tudunk kínálni, amely versenyképes, és amely idevonzza a befektetőket, idevonzza a tőkét. Itt akkor lesz befektetés, akkor lesz új munkahely, ha az a vállalkozó, aki a pénzét befekteti az adott vállalkozásba, talál ott megfelelő munkaerőt, akivel az adott céljait és a profitját el tudja érni.
(18.30)
Ebbe az irányba kellene együtt gondolkodnunk. Természetesen, az előterjesztők nevében merem mondani, mi nyitottak vagyunk minden jó szándékú módosító indítványra. Úgy gondoljuk, hogy módosító indítványokkal lehet javítani a törvényen, de nagyon fontos lenne, hogy ezt mielőbb el tudjuk fogadni, és remélem, hogy nagy többséggel el fogjuk tudni fogadni, hiszen egyik oldalról, mondom, ezek az irányok nagyon fontosak, a másik oldalról pedig ahhoz, hogy lépni tudjunk, és be tudjuk vezetni a szakmunkástanulók ösztöndíjrendszerét, mielőbbi parlamenti döntésre lenne szükség.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)
