DOMOKOS LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DOMOKOS LÁSZLÓ
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Hozzá nem értés, kapkodás, inkompetencia - mintha ez szerepelne Veres János és csapatának munkaköri leírásában. Gyurcsány Ferenc már nem is meri önökre bízni az uniós vezetők előtt megbukott javaslatcsomagjának kidolgozását, hanem azt egy tanácsadó céggel íratta meg. Emellett hetente potyognak az égből a különböző adómódosítási javaslatok, anélkül, hogy azok valós köztehercsökkentést jelentenének. Szakmaiatlanság, maszatolás, hebehurgyaság, lárifári beszéd jellemzi a Veres-csapat munkáját.
A nemrég bejelentett tervek még arról szóltak, hogy már idén júliustól 2,2 millió forintra módosul a személyi jövedelemadó sávhatára, és kedvezőbb kulcsok lépnek életbe, de emellett megemelik az áfát. Bár a miniszterelnök pár hete azt ígérte, hogy nem lesz trükközés az adómódosítások terén, most mégis úgy tűnik, igenis lesz. Lesz, mert a legfrissebb, idei évre vonatkozó személyi jövedelemadó-tervek már alacsonyabb sávról és a jelenlegi kulcsok megtartásáról szólnak, miközben az áfa- és jövedékiadó-emelést a legrövidebb időn belül bevezetné a kormány.
Az ígéretekkel ellentétben a magánszemélyek különadóját leghamarabb csak jövőre szüntetnék meg, és emellett bruttósítanák a családi pótlékot is. A húzd meg, ereszd meg politikájának a jegyében az számít kegynek önöktől, hogy a jelenleg teljesen adómentes természetbeni juttatások nem egészét, hanem csak felét adóztatnák meg. Kontraproduktív, bumeránghatást kiváltó, túlbonyolított, megkésett - hogy csak idézzünk néhány szakértői kritikát az elmúlt hetekből a kormányzati tervekkel kapcsolatban. Paradox módon a kapkodás, a tervek hétről hétre történő változtatása éppen a változatlanságot és a dermedtséget erősíti. Azt mutatja, hogy a kormány nem képes vagy nem tudja a válságot kezelni, alkalmatlan annak még az enyhítésére is. Hogy is mondta ezt valaki 2006-ban Balatonőszödön: “Általában sok jó ötlet van, egész addig, amíg nem kell számolni. Mikor számolni kell, akkor elfogy a tudomány.”
Tisztelt Miniszter Úr! A kincstári optimizmus miatt alulkalkulálták a nemzetijövedelem-visszaesést és az inflációt. Az így százmilliárdokkal megnagyobbodott költségvetési lyukat valójában úgy akarja betömni a kormány, hogy az ígéretekkel ellentétben idén nem eszközöl jóformán semmilyen adócsökkentést. Növelik a miniszterelnök által korábban a szegények adójának titulált forgalmi adót. A személyi jövedelemadó sávhatára már két éve nem változott. Az áfa- és jövedékiadó-terhek megemelése júliustól fél év alatt azonban akár 142 milliárd forintot is hozhat a konyhára. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Kérdezem, miért nem képes hát végre a kormány valós adócsökkentésbe kezdeni. Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem