GULYÁS JÓZSEF
GULYÁS JÓZSEF
GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! A rendszerváltás előtti közelmúltunk megismerhetőségének a kérdése egy gyenge pontja a rendszerváltás utáni történetünknek. A visszatartott iratok tekintetében túl sok a homályos pont. Ilyen volt például az, hogy 1990 után is nagy számban tűntek el személyi kartonok, iratok, folytatódott a szabályszerűséget nélkülöző iratok megsemmisítése. A Magyar Köztársaság tulajdonát képező köziratokról van szó.
Fel kell tenni a kérdést: miért nem vizsgálta ki ezt a rendszerváltás után egyetlenegy titokminiszter vagy egyetlenegy kormányfő sem? Milyen kompromisszumok mentén, információkért cserébe mondtak le ennek a kérdésnek kapcsán a felelősség tisztázásáról?
A szemtanúk még élnek. A legtöbb történet csak szándék kérdése, felfejthető. A jogállamiság következményével összhangban szükséges váltást az demonstrálná a legjobban, ha egyfelől rekonstruálnánk és megnyugtatóan tisztáznánk, mi történt az iratokkal a rendszerváltás után, másfelől a lehető legtöbb irat minősítéséről, visszatartásáról lemondanának a szolgálatok, illetve a titokgazdák. Az elmúlt rendszer iratainak, legyen az papír alapú vagy bármilyen adathordozón tárolt dokumentum, közlevéltárakban van a helyük.
Az egykori állambiztonsági szervek által keletkeztetett iratok lehető legteljesebb nyilvánosságának a kérdése, megismerhetősége, kutathatósága közügy. Ez nem az SZDSZ rögeszméje, hanem a rendszerváltást követő parlamentek valamennyi képviselőjének közös adóssága. Feladatunk a nemzet mint közösség önismereti igényének, a kutatás szabadságának a biztosítása, közös adósságunk az eltitkolt múltunk visszaadása az áldozatoknak és az új generációknak. Feladatunk és kötelességünk mindez, mert ez következik alkotmányos alapelveinkből.
A Kenedi-bizottság több mint fél éve átadta jelentését a kormánynak. Érthetetlen, hogy az idő múlásával a megsemmisülés veszélyének kitett mágnesszalagokkal miért nem történt még semmi. Érthetetlen, hogy nem állt fel azóta semmilyen olyan új testület, vagy ha felállt - erről nem tudunk pontos részleteket -, akkor miért kellett ennek a felállításával fél évig várni.
Ugyancsak hónapok óta adós a kormány a Kenedi-jelentésben foglalt javaslatokra épülő törvény tervezetével, miközben pár hete az SZDSZ erre vonatkozó javaslatának tárgysorozatba-vételét az MDF-fel közösen akadályozta meg az MSZP-frakció. Válasszal tartozik a kormányfő a nyilvánosságnak azzal, hogy milyen konkrét lépéseket kíván tenni az elmúlt rendszer megismerhetősége érdekében. De válasszal tartozik a miniszterelnök és pártja mellett a többi parlamenti párt is azzal kapcsolatosan, hogy miért szabotálják annak a vizsgálóbizottságnak a felállítását, amelynek felállításáról nagy többséggel döntött hónapokkal ezelőtt a Magyar Országgyűlés. Úgy látszik, az MDF-nek és a Fidesznek, valamint az MSZP-nek egyaránt kényes és kínos az ügy vizsgálata, nyugtalanítják őket a feltett, de a mai napig meg nem válaszolt kérdések.
Annak az egyébként nemzetbiztonsági vonatkozásokkal jócskán terhes ügynek a vizsgálatáról van szó, amelynek kezdetekor nemcsak itthon, de a Der Standard osztrák lapnak is nyilatkozva Szilvásy György miniszter úr úgy fogalmazott, hogy az eset veszélyezteti az alapvető demokratikus értékeket. Elsőként tett nyilvánosan szemrehányást az UD nevű magáncégnek, továbbá a Fidesz politikusainak, hogy egy árnyék-titkosszolgálatot működtetnek. Ezt követően rendre jogszabálysértő módon információk csorogtak ki a büntetőeljárás és a nyomozás környékéről, majd CD-re rögzített beszélgetések kerültek nyilvánosságra, csak éppen tisztábban nem látunk.
A sajtóban gyakran forog a “következmények nélküli ország” kifejezés. Én azokkal értek egyet, akik úgy fogalmaznak, hogy ahol most tartunk, az maga a következmény. Közállapotaink, gazdasági, politikai, morális válság és mindezzel összefüggésben persze a bizalmatlansági válság is, a bizalmi válság is maga a következmény. Van mit tisztázni, és van mivel szembenézni. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)
