ELNÖK (Harrach Péter)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Harrach Péter)
ELNÖK (Harrach Péter): Tehát soron következik a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. Engedjék meg, hogy ez alkalommal Pálinkás József urat, az Akadémia elnökét és meghívott vendégeinket hadd köszöntsem. (Taps.)
Az előterjesztést T/8374. számon, az egységes javaslatot T/8374/58. számon kapták kézhez. Módosító javaslatok érkeztek, ezért záróvitára is sor kerül. Az ezekről készült bizottsági ajánlást T/8374/62. számon megkapták.
Indítványozom, hogy az ajánlásban szereplő hat pontot összevontan tárgyalja meg az Országgyűlés. Aki ezt a javaslatot elfogadja, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.)
Az Országgyűlés látható többsége elfogadta a javaslatot.
Megnyitom a záróvitát. Kérdezem, kíván-e valaki felszólalni. (Nincs jelentkező.) Nem látok jelentkezőt.
Kérdezem Molnár Károly miniszter urat, kíván-e szólni. (Dr. Molnár Károly: Igen.) Öné a szó.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem