DR. MOLNÁR CSABA

Teljes szövegű keresés

DR. MOLNÁR CSABA
DR. MOLNÁR CSABA közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nagyon örülök annak, hogy ennyi év vita és előkészítés után - hiszen néhány évvel korábban, még 2005-ben az Országgyűlés arra adott felhatalmazást a kormánynak, hogy döntsön a Paksi Atomerőmű jelenlegi blokkjai élettartamának a meghosszabbításáról - most már arról tudunk a mai napon dönteni, várhatóan az előzetes jelek szerint nagy többséggel, hogy új atomerőművi kapacitást építsünk ki Magyarországon.
A korábbi viták során, akár a tudományos vitában például a Magyar Tudományos Akadémián, akár az Országgyűlés szakbizottságaiban, a gazdasági vagy a környezetvédelmi bizottságban nagyon széles támogatása volt Magyarországon annak, hogy új atomerőművi kapacitásokat építsünk ki az országban. Részletes érveinket a gazdasági bizottsági vitában elmondtuk, ezeket nem szeretném idő hiányában itt az Országgyűlés előtt megismételni. Azt viszont el szeretném mondani, hogy nagyon komoly támogatást kapott ez a javaslat. Támogatást kapott például a magyar tudományos élettől. Pálinkás elnök úr, aki nemrégen még itt volt ebben a teremben, ő is személyesen arról biztosított minket, hogy nagyon jó dolognak tartja, hogy ezeket a kapacitásokat Magyarországon bővíteni tudjuk.
Nagyon széles körű támogatást kapott a javaslat a közvéleménytől, hiszen egy márciusi kutatás szerint körülbelül a megkérdezettek 70 százaléka támogatja azt, hogy Pakson új atomerőművi blokkot építsünk, és támogatást kapott a parlamenti bizottságoktól is, hiszen a gazdasági bizottság egyhangúlag, a környezetvédelmi bizottság pedig egyetlenegy ellenszavazat és tartózkodás mellett támogatta ezt a javaslatot.
Azt kérem tehát én is a tisztelt Országgyűléstől, hogy ahogy támogatta a civil és a tudományos szféra, ahogy támogatták az Országgyűlés különböző szakbizottságai, ahogy támogatja ezt a magyar közvélemény, úgy kérem az Országgyűlést, hogy támogassa ezt a javaslatot, hogy Magyarországon a 2020-as évek elején Pakson a jelenlegi atomerőmű bázisán új atomerőművi blokkot tudjunk építeni.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem