BÉKI GABRIELLA

Teljes szövegű keresés

BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! (Zaj. - Az elnök csenget.) Tisztelt Miniszter Asszony! A statisztikai adatok szerint a gazdasági rendszerváltás legnagyobb vesztese az alacsony iskolai végzettséggel rendelkező, aktív korú, jelentős részben roma lakosság volt. Míg 1971-ben a Kemény-féle szociológiai kutatás tanúsága szerint a roma felnőtt férfi lakosság 85 százaléka foglalkoztatott volt - ami csaknem megegyezett az országos foglalkoztatási adatokkal -, addig '93-ban már csak 67 százalékot mértek, és jelenleg bizonyos, hogy 50 százalék alatt van a foglalkoztatásuk.
A roma integráció évtizede stratégiai tervben az oktatás mellett kiemelt fontosságú feladatként szerepel a foglalkoztatás kérdése. Az 1105/2007-es kormányhatározat kilenc pontban foglalkozik a foglalkoztatással összefüggő feladatokkal. Egyebek között szerepel a roma és hátrányos helyzetű munkavállalók munkaerőpiacra történő beléptetésének, piacképes szakképzettség megszerzésének, valamint nyílt munkaerőpiacon való tartós részvételének a támogatására programok indítása. Évente június 30-ai határidővel szerepel programok indítása a telepeken, telepszerű lakókörnyezetben élők foglalkoztathatóságának elősegítésére.
A határozat szakmai és szakmai jellegű képzéssel egybekötött közmunkaprogramok indítását ígéri a hátrányos helyzetű, tartós munkanélküliek elsődleges munkaerőpiacra történő reintegrációjára. Feladatként fogalmazza meg, hogy ki kell dolgozni a hátrányos helyzetű kistérségekben, településeken élő hátrányos helyzetű munkavállalók munkaerő-piaci mobilitását segítő eszközrendszert, amelynek határideje 2009. január 31.
Kérdezem miniszter asszonyt: hány ember számára indultak el tavaly június 30-ai határidővel ilyen programok? Milyen szakmai és szakmai jellegű képzéssel egybekötött közmunkaprogramok indultak el az elmúlt kilenc hónapban, és hány ember vesz részt ezeken? Elindult-e a hátrányos helyzetű munkavállalók munkaerő-piaci mobilitását segítő eszközrendszer kidolgozása, és mit tartalmaz ez a modellprogram?
Tisztelettel várom miniszter asszony válaszát. (Taps az SZDSZ soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem