PUCH LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

PUCH LÁSZLÓ
PUCH LÁSZLÓ közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr, és köszönöm szépen, képviselő úr, a megtisztelő támogatását, de azt gondolom, akkor azt is meg kell mondani, hogy melyik az a fontos cél, ahonnan ezt a forrást el tudjuk venni. Tehát általában azt gondolom, hogy ezek a források nem állnak korlátlanul rendelkezésre, bármely nagyon fontos cél érdekében is, közösen kell akkor végiggondolnunk, hogy mit lehet tenni.
Én azt tudom önnek ígérni, hogy a tárca azt mindenképpen figyelemmel kíséri, hogy a Marco Polo-programban elnyert forrás maximálisan kihasználható legyen, és egy picit azt hiszem, hogy nemcsak a források szűkülése fogja esetlegesen ezt a programot nehézzé tenni, hanem az áruszállítás igényének jelentős visszaesése. Úgy gondolom, hogy ezt kölcsönösen kell figyelnünk, hogy amennyiben lehetőség van, még időben beavatkozzunk, hogy valóban ez a program ne álljon meg, hiszen ez egy hosszú távú megoldást jelent egy csomó tekintetben. Mi ebben nyitottak vagyunk, de ma nem látunk pillanatnyilag arra esélyt, hogy azonnal változtassunk. A közös figyelést és a közös odafigyelést viszont mi is nagy tisztelettel megköszönjük.
Elnök úr, köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem