ARATÓ GERGELY

Teljes szövegű keresés

ARATÓ GERGELY
ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Az valóban létező és sajnálatos jelenség, amit képviselő úr is említ, tudniillik az, hogy vannak olyan - nem tudom másképp mondani - lelkiismeretlen emberek, akik pénzt próbálnak csinálni a régészeti kincsek szabálytalan feltárásából; hozzáteszem: és vannak olyan lelkiismeretlen kereskedők és vásárlók, akik pedig megveszik ezeket a kincseket. Ez a jelenség nem új jelenség, nem evvel a rendelettel függ össze, hiszen ez még hatályba sem lépett.
A régészeti lelőhelyek nyilvántartása az örökségvédelmi törvény hatálybalépése óta létező kötelezettség. Valóban, ma ezek a típusú adatok elérhetőek és nyilvánosak. Ezeknek az adatoknak a nyilvánossága nem újdonság, ez eddig is így volt; bárki, aki ezt kérte az Örökségvédelmi Hivataltól, annak a számára át kellett adni ezeket az adatokat.
Ugyanakkor ez a rendszer, miközben, ahogy képviselő úr is említi, nem garantált megfelelő biztonságot, eközben rendkívüli módon nehezítette az építtetők és vásárlók dolgát, mármint ingatlanvásárlók dolgát; különösen azokét, akiknek nem állt rendelkezésére, mondjuk, egy ügyvéd, aki napjait evvel tölthette volna, hogy beszerezze ezeket az adatokat. Ezért döntött úgy a kormány, hogy egy szélesebb és közvetlenül elérhető nyilvánosságot kell teremteni, erre teremt lehetőséget az interneten való közzététel.
Azonban szeretném megnyugtatni képviselő urat és a szakmának azokat a tagjait is, akik talán nem tájékozódtak ebben a kérdésben eléggé, hogy ez nem azt jelenti, hogy teljesen szabadon kutathatóvá válnak ezek az adatok az interneten; nem azt jelenti, hogy nyilvánossá kívánunk tenni minden adatot abban az értelemben, hogy ezek kontroll és ellenőrzés nélkül lekérhetőek, megnézhetőek legyenek. Olyan rendszeren dolgozunk, amely legföljebb csak a terület érintettségéről, tudniillik arról, hogy van-e evvel kapcsolatban valamilyen örökségvédelmi vagy régészeti szabályozás, ad információt - ezt meg kellene tenni a tulajdoni lapnak is -, a részletek elérését azonban továbbra is csak rendkívül erős biztonsági körülmények között teszi lehetővé, jóval nagyobb biztonsággal, mint amit a mai könyvekben lévő rendszer lehetővé tesz.
Szeretném tehát megnyugtatni még egyszer képviselő urat: nem lazítani, hanem szigorítani szeretnénk az adatok ellenőrzését ezen a területen.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem