DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Államtitkár Úr! Szegény embert még az ág is húzza. Nem elég a CIB-hitel, egy másik is nyomja a ménesbirtokot, ráadásul ez a másik a Raiffeisen-hitel, ennek a lejárata április 14., tehát itt van a nyakunkon. Ebben az ügyletben Dióspuszta kerül majd veszélybe, hogyha nem kerül megtérítésre ez a hitel. Tehát ismét időben szólunk, időben szólok, még van rá idő.
Felhívom az államtitkár úr figyelmét, hogy haladéktalanul intézkedjenek a szóban forgó hitelek megfizetéséről, tehát most a Raiffeisent is hozzá kell tennem, nem csak a CIB-ről van szó, ez még sürgetőbb határidő. Ha ezt nem teszik, akkor veszélybe kerülnek annak a ménesbirtoknak a kincsei, amit állítólag önök is fenn akarnak tartanak, amit állítólag önök is védenek.
Azt gondolom, az igazi védelmet az jelenti, hogyha nem halogatják ezeket a döntéseket, és időben segítenek a ménesbirtok helyzetén. Ez valóban közös ügyünk lenne, de kérem, önök vannak olyan helyzetben, hogy ezt megtehetik. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem