ARATÓ GERGELY

Teljes szövegű keresés

ARATÓ GERGELY
ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Itt most a képviselő úrnak nem volt módja elfogadni, mert nem interpellációt tett fel. Mindenesetre a dolog tartalmára válaszolva, képviselő úr, azt kell mondanom, hogy természetesen az Oktatási Minisztérium politikáját, tevékenységét nem az önök és az önök által irányított sajtó rágalmai irányítják, hanem a szakmai szempontok. Ennek következtében bizony az az intézmény, amely szabályosan működik, akkor is megkapja az állami normatívát, ha ez önöknek nem tetszik. Ha valaki érdemben foglalkozik roma gyerekekkel, akkor megkapja az ehhez szükséges támogatást.
Azt kell mondanom, ezt nem csak én gondolom így; dr. Sólyom László köztársasági elnök 2007. október 7-én tett látogatást a Rom Som Alapítvány által fenntartott, Derdák Tibor igazgató úr által vezetett intézményben, róla sem hiszem azt, hogy bármifajta csaláshoz a nevét adná.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem