DR. PÓSÁN LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Államtitkár Úr! Időről időre iskolabotrányok borzolják a kedélyeket. Engedély nélkül működő intézmények buknak le, szerencsés esetben rendeződik az odajáró gyerekek sorsa, és a jogtalanul felvett közpénz is visszakerül az államkasszába.
Vannak azonban kivételes emberek: ilyen Derdák Tibor volt szabad demokrata országgyűlési képviselő is. Hogy kivételes, azt nem mi állítjuk, hanem maga az SZDSZ nyilvánította ki egy 2007-es közleményében, amikor egy tényfeltáró írást mutattak be, a nevével fémjelzett botrányos ügyeskedéseket. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy feltehetően az egész Derdák-család kivételes lehet, különben alig lenne 2006 óta a család egy másik tagja a Párizsi Magyar Intézet vezetője - de most ne vele foglalkozzunk.
Az említett úriember működését jogsértések kísérik, amelyhez az oktatási tárca hosszú évek óta segédkezet nyújt. Több településen hozott létre jogilag nem létező iskolákat, telephelyeket hirdetett meg, honlapjának tanúsága szerint legutóbb 2008-ban intézményeket indított el szabálytalanul, hamis ígéretekkel becsapva cigány családokat, kockára téve gyermekeik jövőjét, tanulni vágyó felnőttek jövőjét. A panaszlevelek sora hiábavalónak bizonyult, önök évek óta asszisztálnak a szélhámossághoz. Ha pedig valamit már végleg nem lehet takargatni, akkor az ellenőrzést végző szerv által kiszabott bírság jelentős részét engedik el méltányosságból, amint az történt az egyik iskola engedély nélkül indított telephelye miatt. A 600 ezer forintos bírságból egy ceruzavonással 200 ezer lett.
Ez azonban csak a kivételezés miatti kisebbik baj. A nagyobb baj az, hogy eközben továbbra is toborozzák a meghirdetett, de szakmailag igencsak megkérdőjelezhető képzésekre a fiatalokat, és felveszik, sőt el is költik az állami támogatást.
Államtitkár Úr! El tud-e ön számolni azzal, mit finanszíroznak a sajókazai székhelyű iskolában közpénzből? Tudja-e felméréssel igazolni, miként teljesítik az előírt általános és szakképzési követelményeket az idejáró gyerekek, felnőttek, vagy elnézi a károkat okozó törvénytelenségeket? Haszonélvezője volt-e Derdák Tibor a korrupciós botrányba keveredett esélyegyenlőségi főosztály közpénzből történő adakozásainak?
Várom válaszát. (Taps a Fidesz soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem