DR. TÓTH JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. TÓTH JÓZSEF
DR. TÓTH JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A hagyományos energiaforrások árainak emelkedése, a környezetvédelmi szempontok felerősödése, az energiafüggőség csökkenésének igénye miatt az elmúlt években a megújuló energiaforrások az érdeklődés középpontjába kerültek; több száz lakásos társasházak foglalkoznak az előkészítésével.
A megújuló energiaforrások műtárgyai az építési törvény rendelkezése alapján sajátos építményfajtának minősülnek. Jogszabály alapján sajátos építményfajták esetén az általános érvényű építési szabályokon túlmenően speciális, csak erre az építményre jellemző követelményeknek való megfelelésre van szükség.
A megújuló energiaforrások létesítményeinek elhelyezése jelenleg megítélésem szerint nincs szabályozva. Nincs olyan jogszabály, amely ezekre a műtárgyakra műszaki követelményeket állapítana meg. Nem tisztázott, hogy mely hatóság, milyen feltételek alapján jogosult az építési engedély kiadására. További problémaként jelzem, hogy egy kormányrendelet módosításának eredményeként az elsőfokú építési hatóság ez év március 1-jétől nem vesz részt szakhatóságként a sajátos építményfajták telepítésének engedélyezési eljárásában. Az építésügyi hatóságnak ezentúl akkor van hatásköre intézkedni, ha az elhelyezett műtárgy a kiszolgáló vagy a környező épületekben kárt okozott.
Ezekre tekintettel kérem az államtitkár úrtól a választ, hogy a szabályozatlanság megelőzése érdekében a minisztérium egyrészt szükségesnek tartja-e jogszabály kiadását a megújuló energiaforrások létesítményeire vonatkozó építésügyi szabályok meghatározására, másrészt pedig az engedélyező eljárásban milyen szerepet kap az építési hatóság.
Várom az államtitkár úr megtisztelő válaszát. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem