DR. KUPPER ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. KUPPER ANDRÁS
DR. KUPPER ANDRÁS, az egészségügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Először is hadd köszönjem meg Kökény Mihály bizottsági elnök úrnak, hogy a bizottság kisebbségi véleményét is tolmácsolta. Gondolom, már egy következő, eljövendő szerepre készül.
Tisztelt Miniszter Úr! A bizottsági vitában elhangzott, és ön nem tudta, de szeretném önnek felidézni, hogy a konvergenciaprogram során 250 milliárd forintot vontak el az egészségügytől, ez volt a terv, ez volt az előirányzat, és most egy újabb, 30 milliárdos csomagot készülnek az egészségügytől elvonni, amelyből 15 milliárd csak a gyógyszerkasszát érinti. Ismét az egészségügy lett a kormányzati válságkezelés vesztese.
Ezt a tényt nem csak mi mondjuk, ezt a véleményt fogalmazta meg egy független egészségügyi elemző cég, a Health Capital is. Az általuk kiadott elemzés többek között az alábbi konklúzióra jut: az újabb elvonás szakmailag vállalhatatlan. Még a Reformszövetség szigorú válságkezelő programja is 10 milliárdos kiadáscsökkentést tartalmaz, a kormány ennek háromszorosát javasolja elvonni az egészségügyi ágazattól. Nem fogadható el, hogy a hiánycsökkentést újra és újra az egészségügy fedezze.
Tisztelt Miniszter Úr! A gyógyszerkiadások területén mindez majd úgy valósul meg, hogy egységesíti az azonos hatóanyagú gyógyszerek támogatását, egyes támogatásokat csökkentenek, és összességében is lecsökkentik a gyógyszerek támogatására fordított összeget. Mindez a betegterhek növekedésével jár együtt, ami ön szerint csak 2 százalékos lesz. A Health Capital szerint nem igaz az ön állítása, a Health Capital ennek négy-ötszörösét, 8-10 százalékos drágulást jelez előre.
Hasonló dolog történt 2007-ben is, amikor felére csökkent a gyógyszerek támogatása. Most is a betegteher növekedésére lehet számítani, akkor ez 23-24 milliárdot jelentett, most 10 milliárd sújtja az amúgy is szűkös vásárlóerőt. De nem csupán mennyiségi, minőségi visszaesés is történhet, hiszen előfordul, hogy a beteg egy sokkal kevésbé innovatív, 10-15 évvel ezelőtti gyógyszer felírását kéri majd orvosától a költségek csökkentése érdekében. Az intézkedés minőségi romláshoz vezet az egészségügyben, amit súlyosbít az a tény, hogy a válság nyomán kialakult helyzetben amúgy is nő a betegek száma, a napi felhalmozódott problémákkal szembenéző lakosságnál ugyanis (Zaj, beszélgetés.) fokozottan jelentkeznek olyan betegségek, mint gyomorfekély, szívritmusproblémák vagy pszichoszomatikus problémák.
Tisztelt Miniszter Úr! Ön is jól tudja, hogy a gyógyszerárak támogatásának csökkenése közvetve ugyan, de érinti az alapellátást is. A növekvő lakossági terhek mellett az emberek nem fogják kiváltani a gyógyszereket, amelyek - elvesztve a támogatásukat - sokszor csak teljes áron lesznek elérhetőek.
Némely krónikus betegségcsoportnál a költségek a többszörösére rúghatnak. A gyomorbetegek egyik gyógyszerükért eddig 405 forintot fizettek, ez most 1163 forintba kerül; az allergiagyógyszerek támogatását teljes mértékben megszüntették - ez az intézkedés több mint 3 millió embert érinthet -, 1446 forintról 2892 forintra nő április 1-jétől az egyik allergiaellenes szer ára. Az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége már be is jelentette, hogy az Alkotmánybírósághoz fordulnak a gyógyszeráremelés miatt.
Tisztelt Miniszter Úr! Vajon kiszámolta-e valaki azt, hogy miközben 15 milliárdot kívánnak megtakarítani, aközben hány tízmilliárd forint többletterhet jelent majd a kasszának a gyógyszerváltásokból fakadó szövődmények kezelése? Sőt, tudják-e azt, hogy hányszor százmillió forintot fognak kifizetni azoknak a táppénzére, akik majd lebetegszenek, azért, mert már nem fogják tudni kiváltani megdrágult pirulájukat? (Az elnök a csengővel a hozzászólási idő leteltét jelzi.)
Miniszter úr, az, amit művelnek, megbocsáthatatlan bűn. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem