DR. SZÉKELY TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. SZÉKELY TAMÁS
DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Először is szeretném elmondani, nagyon jó azzal példálózni, hogy ez emberéleteket követelhet, de a tények azt mutatják, hogy 2008-ban az elmúlt évtizedben szerencsére a legkevesebben haltak meg Magyarországon, egészen pontosan 2007-hez képest 3 ezerrel kevesebben.
(14.00)
Nem hiszem, hogy direkt összefüggést kellene keresni a gyógyszerek ártámogatása és a halálozás között. Ez már csak azért is félrevezető lehet, mert 2008-ban 2007-hez képest a lakossági tehernövekedés mínusz 2,5 százalék volt, azaz a lakossági terhek csökkentek. A lakossági terhek egyébként úgy csökkentek, hogy a napi terápiás napok száma növekedett. Tehát ez azt jelenti, hogy igenis jó úton járunk, amikor azt mondjuk, hogy a fixesítéssel és a generikumok támogatásba vonásával a lakossági terhek csökkenthetők.
Egyebekben ezeket a forrásokat, amelyek így felszabadulnak, olyan új, nagy hatású gyógyszerek finanszírozására költjük el, ami mellett eljutottunk odáig - és akkor ez idézet a Magyar Onkológia című lapból -, hogy ma Magyarországon a tüdőrákosok várható túlélési aránya Európában a második legjobb. Úgy gondolom, hogy ez egy hatalmas nagy előrelépés egyébként a korábbi időszaknak a rendkívül rossz adataihoz képest.
Ez a megszorító intézkedés, ami - most persze mindenki könnyedén dobálózik a milliárdokkal - 15,2 milliárd forinttal érinti a gyógyszerkasszát, amiből 2,5 milliárd forint az ellenőrzés kiterjesztéséről szól; itt azokra a gyógyszerekre, amelyek kiemelt támogatást kapnak, bevezetünk július 1-jétől egy olyan folyamatba épített ellenőrzést, amely azt teszi lehetővé, hogy csak azokban az indikációkban, csak azok az orvosok írhatják fel azokat a bizonyos magas támogatású gyógyszereket, amelyek arra valók, és amire az orvosnak a megfelelő szakképzettsége rendelkezésre áll. Ott, ahol a támogatásokat csökkentjük, a gyógyszerek 95 százaléka ezer forintnál olcsóbb, ezért ez a támogatáscsökkentés azt jelenti, hogy dobozonként 50 forintos lakossági tehernövekedés fog bekövetkezni, ami bár nyilvánvalóan egy magas szám, de azért nem elviselhetetlen a lakosság számára.
Azok a becslések, amelyeket itt képviselő urak elmondtak, ezzel kapcsolatban, és a Health Capitallel kapcsolatban annyi megjegyzésem lenne, hogy akkor, amikor a biztonságos és gazdaságos gyógyszerellátásról szóló törvényt a parlament elfogadta, mindenki azzal riogatta az országot, hogy több mint 50 milliárd forintos betegteher-növekedés fog bekövetkezni. Ehhez képest ennek körülbelül a negyede következett be, mert a lakossági gyógyszerfogyasztás olyan értelemben abszolút módon átalakult, hogy eltolódott a generikus gyógyszerek irányába, illetve eltolódott a hatékonyabb gyógyszerek irányába.
Végül, de nem utolsósorban Kupper képviselő úr felvetésére, hogy tudom-e vagy nem tudom a 250 milliárdot, szeretném arra az összefüggésre felhívni képviselő úr figyelmét, hogy az egészségügyi közkiadások a GDP arányában kerültek meghatározásra, és az könnyen belátható, hogy ha egyébként a GDP növekszik, akkor nominálértékben növekszik az egészségügyi közkiadás is.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem