MESTERHÁZY ATTILA

Teljes szövegű keresés

MESTERHÁZY ATTILA
MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt hetekben számos olyan újságcikk jelent meg, amely arról szólt, hogy a sportegyesületek nagyon kevés állami támogatást kapnak, és ez számukra komoly működési zavarokat okoz. Az állam nem kellő szerepet vállal az ő finanszírozásukban, ráadásul a finanszírozás is nagyon kötött, nem kvázi szabad felhasználásra kapják meg a pénzt az egyesületek, és ez további nehézségeket okoz számukra. Ezzel egyidejűleg az a hír is megjelent, hogy a Nemzeti Sporttanács, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Nemzeti Sportszövetség egy új, jobban ellenőrizhető egycsatornás finanszírozási rendszer felállítását kezdeményezi, hogy a civil szervezetek több szerepet kapjanak a döntéshozatalban.
Azt gondolom, miközben a kezdeményezés jó, mégis felmerül néhány kérdés. Először is az, hogy az ilyen típusú egyeztetési folyamatba szerintem érdemes bevonni az állami sportvezetést is, és engedjék meg, hogy egy másik szerepemből élve azt mondjam, hogy a Sportegyesületek Országos Szövetségét is, amely az egyesületek ernyőszervezete.
A másik probléma, amit felvet ez a javaslat: 2004-ben a sporttörvény módosítása pont arra tett kísérletet, hogy egy egycsatornás finanszírozási rendszer alakuljon ki, amelyben nagyobb a civil szervezetek szerepe. Ez akkor az imént említett köztestületek ellenkezését váltotta ki. Érdemes lenne tudni, hogy miben változott azóta ezen szervezetek, köztestületek álláspontja.
A harmadik kérdés arról szól, hogy az állam adott esetben vonuljon ki a sport finanszírozásából, illetve vállaljon kisebb szerepet. Véleményem szerint ez nem helyes, mert a jelenlegi pénzügyi válság során a szponzoráció és az önkormányzati források is éppen csökkennek, és így szűkül az egyesületek pénzszerzési lehetősége is.
Szeretném megköszönni miniszter úrnak azt a plusz 90 millió forintos támogatást, ami a 115 millió forint fölött az egyesületek számára odaítélésre került. Ez nagyban segítette az egyesületi gondok enyhítését.
Azt viszont szeretném megkérdezni miniszter úrtól, hogyan alakult az egyesületi támogatás az elmúlt években, és mi a véleménye a sporttámogatási rendszer átalakítását kezdeményező javaslatról.
Köszönöm szépen a figyelmet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem