MÉCS IMRE

Teljes szövegű keresés

MÉCS IMRE
MÉCS IMRE (MSZP): Idézzük fel nemes emléküket! Czermann Lajos a cisztercitáknál érettségizett, majd beiratkozott a jogi egyetemre, de 1950-ben politikai okokból kizárták. Csak segédmunkásként tudott elhelyezkedni. Nemsokára, november 5-én letartóztatták a katolikus egyház megtörésére konstruált Grősz-per harmadrendű vádlottjaként. (Zaj. - Az elnök csenget.) 15 évnyi börtönbüntetésre ítélték. A forradalmárok szabadították ki '56. október 27-én a váci országos börtönből. Budapestre jött. November 3-án több egykori rabtársával elhatározták, hogy megalakítják a keresztény világnézetű volt politikai foglyok szövetségét, megfogalmazták annak karitatív alapelveit, és azt benyújtották engedélyezésre Tildy Zoltán államminiszter titkárságára.
A szovjet agresszió után, november 17-én jelentkezett a fővárosi ügyészségen helyzetének tisztázására, ahol közölték vele, hogy szabadlábon maradhat. Megnősült, szállítómunkásként kezdett el dolgozni, per-újrafelvételi kérelmet adott be. '57 februárjában egy volt rabtársa cikket kért tőle az Ausztriában megjelenő Nemzetőr számára, amit elvállalt. '57 júniusában F. Nagy Csaba felkérésére vállalta, hogy információkat gyűjt a strasbourgi forradalmi parlament, valamint az ENSZ ötös bizottsága számára a magyarországi megtorlásról, és megpróbálnak másokat is ebbe a munkába bevonni.
(19.10)
De érdemben nem tudott részt venni az adatszolgáltatásban, mivel '57. július 4-én letartóztatták, hogy régi büntetését folytassa. Majd pótnyomozásra vitték, vádat emeltek ellene, s a Budapesti Katonai Bíróság 1958. október 1-jén életfogytiglani börtönre ítélte. Az ítélet ellen az ügyész nem fellebbezett, a védő pedig visszavonta fellebbezését, így az jogerőre emelkedett. A legfőbb ügyész azonban törvényességi óvást emelt. A Legfelsőbb Bíróság katonai kollégiuma halálra ítélte, amit három nap múlva végrehajtottak. Gyalázatos justizmord volt ez is.
A kilenc évvel fiatalabb Tumbász Ákos az általános iskola elvégzése után két gimnáziumi osztályt végzett el, amikor értelmiségi származása miatt eltanácsolták. Több helyen dolgozott segédmunkásként, majd adminisztrátorként. 1953-ban letartóztatták, és a Grősz-per egyik mellékperében őt is szervezkedés ürügyén 10 évi börtönbüntetésre ítélték. Őt is október 27-én szabadították ki a forradalmárok a váci börtönből. Budapestre jött, és azonnal csatlakozott a VIII. kerületi nemzetőrséghez. November 4-én a Corvin köziek harcaiban vett részt, majd 6-ától a Jázmin utcai iskolában lévő fegyveresekkel folytatta a küzdelmet. November 9-én szovjet katonák a védőket lefegyverezték, ám szabadon engedték őket.
1957 februárjában le akarták tartóztatni, hogy folytassa börtönbüntetését, de menyasszonya bújtatta. Külföldre akart menekülni, ezért Czermann Lajos rabtársa megismertette F. Nagy Csabával - akit már említettem -, aki őt is felkérte, hogy gyűjtsön adatot az ENSZ ötös bizottsága számára. Tumbász ezt nem vállalta, helyette a forradalomról szóló novelláit adta át, hogy továbbítsák a Nemzetőrnek.
Sikerült hamis személyi igazolványt szereznie, azzal bujkált egy hónapon keresztül a Börzsönyben egy vadászházban menyasszonyával, majd Jugoszláviába szöktek, de a hatóságok visszaadták őket Kádáréknak '58. február 21-én, amikor is letartóztatták. '58. október 1-jén a Budapesti Katonai Bíróság szervezkedés és hűtlenség vádjával életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte, de a hatalomnak ez nem volt elég, ezért másodfokon a Legfelsőbb Bíróság katonai kollégiuma Sömjén György hadbíró őrnagy vezette különtanácsa '59. március 25-én halálra ítélte őt is, s három nap múlva társával együtt kivégezték.
Mind a ketten bátran és büszkén mentek a halálba. Elképesztő justizmordok! Azt hiszem, emlékezni kell erre, és nem szabad, hogy elfeledkezzünk erről.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem