DR. FODOR GÁBOR

Teljes szövegű keresés

DR. FODOR GÁBOR
DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban kaotikus hetet hagytunk magunk mögött, és épp ideje volt, hogy lezárjuk ezt az időszakot. (Dr. Szűcs Lajos: Paprikajános!) Mi a Szabad Demokraták Szövetsége részéről ezért is döntöttünk, és ezért is döntöttünk úgy, hogy meg kívánjuk adni az esélyt, a támogatást annak a programnak, amelyet Bajnai Gordon ismertetett előttünk (Közbeszólások a Fidesz és a KDNP soraiból.), és amely program egy reformprogram (Közbeszólások a Fidesz és a KNDP soraiból. - Az elnök csenget.), alapvetően a Reformszövetség programjára épül, amelyről mi is hosszú idő óta beszélünk, és amelyhez támogatást kértünk itt az Országgyűlésben is.
Engedjék meg, hadd mondjam el azokat az érveket, amelyek alapján így döntöttünk. Hadd kezdjem egy személyes megjegyzéssel! Szeretném mindenki számára világossá tenni, hogy nekünk, szabad demokratáknak ez egy nagyon nehéz dilemma volt. (Moraj a Fidesz és a KDNP soraiból.) Ugyanis őszintén és tisztelettel lehet érvelni a mellett az álláspont mellett, hogy Magyarországon előrehozott választásokra van szükség. Ugyanilyen őszintén és ugyanilyen fajsúlyos és tiszteletteljes érveket lehet elmondani amellett, hogy meg kell adni az esélyt egy kormánynak, azért, hogy minél gyorsabban legyen cselekvőképes kormánya Magyarországnak. Nekünk ez komoly dilemmát jelentett, komoly vitát jelentett, és mindenki, aki különböző álláspontokat, vagy ezt, vagy azt képviselte az SZDSZ-en belül, meggyőződésem, hogy becsülettel tette, és ezek az álláspontok mind védhetők és képviselhetőek is. Mi mégis, ahogy mérlegre tettük ezeket, mint mondtam, az utóbbi mellett döntöttünk, vagyis amellett, hogy adjuk meg az esélyt. (Közbeszólások a Fidesz és a KDNP soraiból.)
Miért döntöttünk így? Három fő okunk volt erre; ez egybecseng azzal, amit kezdettől fogva, e válság kirobbanása óta, amióta a miniszterelnök úr bejelentette a szándékát, hogy távozni kíván a kormány éléről, e válság kirobbanása óta mondtunk. Először is azt mondtuk, hogy mi olyan program mellé tudunk állni, amely reformprogram, olyan program, amely a Reformszövetség programján, javaslatain alapul. Láttuk a jelöltet, elmondta elképzeléseit, világossá tette azt, hogy ez egy olyan program, amely számunkra, liberálisok számára vállalható, egybeesik azzal, amit évek óta képviselünk és amiről beszélünk. Ez a program ma Magyarország számára, ha mögé tudunk állni, segítséget jelent, a válságot az ország kezelni tudja, és leküzdheti e program segítésével.
A másik fontos célkitűzésünk az volt, hogy nem lehet megengedni, hogy Magyarország az elkövetkezendő hónapokban vergődjön, hogy hónapokon keresztül megmaradjon egy gyakorlatilag távozást akaró miniszterelnök egy olyan poszton és olyan pozícióban, amelyben nem fog tudni segíteni az ország számára, hiszen az egész kormány gyakorlatilag lebénítva fog működni. Ezért érdekünk, hogy minél gyorsabban létrejöjjön egy olyan kormány, amely cselekvőképes, mert ma Magyarországnak, hazánknak az az érdeke, hogy nemzetközi fórumokon cselekvőképes kormány képviselje Magyarországot, hogy meghozza azokat a döntéseket, amelyek kellenek ahhoz, hogy ebből a válságból ki tudjunk lábalni.
Harmadrészt az volt a kiindulópontunk, hogy jöjjön létre egy szakértői, válságkezelői kormány, olyan kormány, amelyet egy párton kívüli szakember vezet, egy olyan kormány, amelyben felelős, fontos posztokon párton kívüli szakemberek állnak. Fontosnak érezzük ezt. Emlékezzünk rá, képviselőtársaim, mi már hónapokkal ezelőtt felvetettük ezt a javaslatot, és most érkezett el az ország ahhoz a ponthoz, ahhoz a pillanathoz, amikor megvalósítható a szakértői, válságkezelői kormány. Ez ma Magyarországnak az egyetlen megoldás, az egyetlen kiút arra, hogy kezelni tudjuk azt a társadalmi-gazdasági válságot, amely Magyarországra bizony a nemzetközi válság és a hazai problémáink miatt is rászakadt.
Azt is szeretném elmondani itt a parlamentben, amivel ugyancsak e válság kezdetén kezdtük, a hozzáállásunkat a kialakult helyzethez, hogy az SZDSZ azt is egyértelművé kívánja tenni, hogy mi nem kívánunk koalíciót kötni, nem kívánunk koalíciós kormányban részt venni (Moraj és közbeszólások a Fidesz és a KDNP soraiból.), mert a döntéseinket nem az motiválja (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.), hogy minisztereket vagy államtitkárokat adjunk, hanem az, hogy odaálljunk egy program mögé, amely most segíthet az országnak, mert az országnak azonnali segítségre van szüksége.
Navracsics Tibor képviselőtársam, akit én nagyra becsülök, elmondta itt a felszólalásában, hogy az Ellenzéki Kerekasztal évfordulója kapcsán emlékeztünk az egykori ellenzéki időkre. Navracsics Tibornak is szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy igen, többek között sok mindenért küzdöttünk annak idején, például azért, hogy a képviselők visszahívását eltöröljük, mert egy demokráciában nem lehet úgy élni, hogy a pillanatnyi népszerűségi mutatók alapján választásokat tartsunk, vagy ne tartsunk választásokat. Ez is az Ellenzéki Kerekasztal egyik öröksége. Az is az öröksége, hogy együtt tudtunk működni, együtt tudtunk gondolkodni. (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) Ma is erre van szükség, és én ezért kérem a Fideszt, hogy álljon mögé, támogassa a szakértői, válságkezelői kormányt, mert ez ma Magyarország érdeke, és így jussunk el a következő választásokig.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem