ARATÓ GERGELY

Teljes szövegű keresés

ARATÓ GERGELY
ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban jól érzékeli, a gazdasági világválság hatásai érintik az oktatás területét is. Egyrészt valóban abban az értelemben, ahogy képviselő úr ezt említette, tudniillik a felsőoktatási intézmények ugyanabban a helyzetben vannak, mint minden devizahiteles. Ha az általuk devizában fölvett hiteleknek - a PPP a hitelnek egy sajátos formája, bár közvetlenül nem hitelt jelent -, a PPP keretében megvásárolt szolgáltatás díját ha devizában rögzítették, a felsőoktatási intézmények többsége ezt tette azért, mert abban az időben ez kedvezőbbnek tűnt számukra, bizony ennek a többletterheit a felsőoktatási intézmények viselik.
(15.40)
Hozzá kell tennem, amikor kedvezőek voltak a forintárfolyamok, akkor ez a teher természetesen csökkent. Volt olyan intézmény, amelyik 260-270 forinton kötötte meg a szerződését, s számára a 230-240 forintos árfolyam esetén ez a teher csökkent. Ezt a kockázatot az intézmények vállalták, amikor megkötötték ezeket a szerződéseket.
Ugyanakkor egyetértek képviselő úrral abban, hogy a nagyon szűkös anyagi lehetőségek között is keresni kell a megoldást arra, hogyan lehet ez alól mentesíteni vagy részben megoldást kínálni az intézmények számára, de - mint azt képviselő úr is tudja - nagyon korlátozottak a tárca pénzügyi lehetőségei ezen a területen. Elsősorban valóban arra van lehetőség, hogy az újabb fejlesztések elmaradásával lehessen ide forrásokat csoportosítani.
A felsőoktatás támogatásának a csökkenése valós tény, hiszen a felsőoktatás területén is érvényesül egyrészt a 13. havi bér hatása, másrészt mivel nem emelkednek a közalkalmazotti bérek, az erre tervezett forrásokat nem lehet beépíteni a költségvetésbe, és valóban, egy 2 milliárd forint körüli forráscsökkentésre került sor. Ez gondot okozhat az intézményeknek, de azért hozzáteszem, hogy itt egy 210 milliárd forintos keretről van szó. Azt hiszem, a gazdasági szereplők vagy akár a közintézmények is örülnének, ha 1 százalékos veszteséggel megúsznák a világgazdasági válságot.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem