ELNÖK (dr. Szili Katalin)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Szili Katalin)
ELNÖK (dr. Szili Katalin): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Felhívom figyelmüket, hogy a Házszabály 7. § (3) bekezdése értelmében a mandátumvizsgálatról szóló jelentéshez módosító javaslatot nem lehet benyújtani. A mandátumot az Országgyűlés vita nélkül igazolja.
Kérdezem önöket, tisztelt képviselőtársaim, hogy igazolják-e Hoppál Péter úr mandátumát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés Hoppál Péter úr mandátumát 195 igen szavazattal, nem szavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett igazolta.
Most megkérem Hoppál Péter képviselő urat, hogy fáradjon a terem közepére, és tegye le a képviselői esküt. Móring József Attila jegyző urat pedig arra fogom kérni, hogy olvassa elő az eskü szövegét, képviselőtársaimat pedig, hogy felállva hallgassuk meg az eskütételt. (A teremben lévők felállnak. - Dr. Hoppál Péter a terem közepére lép.) Jegyző úr! (Móring József Attila előolvassa az eskü szövegét.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem