BORSOS JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

BORSOS JÓZSEF
BORSOS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak azért, mert megszólíttattam. Vidorné képviselőtársam, én nem azt mondtam, hogy miért pont ezekkel a részletekkel foglalkozunk, hanem én azt javasoltam, hogy ne barkácsoljuk ezt a jogszabályt. Ön a hozzászólásában pontosan elmondta azt a barkácsolási folyamatot és azt a barkácsolási szándékot, ahol éppen aktuális szempontok szerint most éppen ehhez akarnak hozzámatatni.
Azt mondta, hogy várjuk meg a válság lecsengését, és majd utána egy nagy levegőt veszünk, és rendbe tesszük a nyugdíjrendszert. Könyörgöm, pontosan a válság miatt kellene most már egy nagy levegőt venni, és rendbe tenni, hiszen a második lépcső - ami egy nagyon elhibázott második pillér - része a mostani nyugdíjrendszernek. Tessék már megnézni, hogy annak az értéke hol van! A válság lecsengése után, akik ebben a rendszerben fogják kapni a nyugdíjat, mit fognak kapni? Ez a második pillér 400 milliárd forint fölött vett ki a nyugdíjrendszerből. Bajnai úr éppen 600 milliárdot keres a zsebünkben meg a nyugdíjasok bukszájában. Akkor ezt elég rövid úton lehetne rendezni, ha ezt a kérdést komolyan végiggondolnánk.
Az pedig tényleg nagyon szomorúsággal tölt el, hogy annak örül képviselő asszony, hogy azt a nyugdíjat, amit eddig 40 év kemény munkával lehetett elérni, most majd ezután 43 kemény év ledolgozásával lehet elérni, és a meghosszabbodott öregkorból három évet elveszünk az idős emberektől, 40 ledolgozott, kemény év után és a megszerzett kis nyugdíja után.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem