ÉKES JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

ÉKES JÓZSEF
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Hát, le vagyok döbbenve Tatai-Tóth András képviselőtársam mondandója miatt. Talán legyen olyan kedves Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt tegnap esti szavait felidézni! Most tárgyalunk egy törvénytervezetről, ami lehet, hogy a holnapot vagy a jövő hetet már nem fogja megélni. Tessék belegondolni abba, amit Bajnai Gordon mondott!
Csákabonyi Balázs képviselőtársamhoz: az elmúlt hét év folyamán, ha milliószor nem mondtuk el itt a parlamentben, hogy milyen lépéseket kellene megtenni annak érdekében, hogy a gazdasági élénkülés Magyarországon ne visszafelé, hanem előre, tehát a növekedés irányába menjen el, akkor egyszer sem mondtuk el, akár költségvetés, akár egyéb más törvények tárgyalásánál.
Amit Tatai-Tóth András képviselőtársam mondott Szlovákia esetében: tessék megnézni, Szlovákiában nem úgy kezelték a társadalmat, amikor egykulcsos adórendszert vezettek be, hogy bűnöző lenne mindenki. És itt jön be az, amit a képviselőtársam mond, hogy minimálbéren vagy be sem jelentett foglalkoztatás esetén nem lesz nyugdíja az embereknek. Amikor Szlovákiában vagy Csehországban, Bulgáriában vagy Romániában ezeket a lépéseket megtették, onnantól fogva abban bíztak, hogy a társadalom tisztességes. Tehát nem az vetült a társadalomra, hogy tisztességtelen lenne a társadalom. Hisz tessék megnézni: Magyarországon a megszorító intézkedések Európában a legmagasabbak. Milyen hatást vált ki ez önmagában egy vállalkozóra, milyen hatást vált ki egy egyénre, amikor a megszorítás mértéke elviselhetetlen? És teljesen logikus, hogy vele párhuzamosan jött a feketefoglalkoztatás, jött a körbetartozás, és lehet azt mondani, a gazdasági növekedés terén pedig azt lehet mondani, hogy a jelenlegi gazdasági válságban talán a legmélyebb recesszió Magyarországot fogja érinteni.
Teljesen logikus, hogy nincs meg a fedezete (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) annak a költségvetési nagyságrendnek, amiből egyszerűen Magyarország teljesíteni tudná az államadósságnak akár csak a kamatait is. Nem véletlen, hogy ebben a helyzetben van jelen pillanatban Magyarország.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem