DOMOKOS LÁSZLÓ
DOMOKOS LÁSZLÓ
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A kép a bizottsági ülés óta sem tisztult jobban, ahogy látom, körülbelül az álláspontok ott tartanak, hogy a kormány alapvetően nem tartja indokoltnak, hogy cselekedjen, legalábbis most azonnal, a szocialista képviselők pedig az egypárti szocialista kormányukat megpróbálják rávenni egy gyorsabb munkavégzésre. Ez az a bizottsági kisebbségi vélemény, amit Horn Gábornak kellett volna elmondani, és nem mondott el, de mint képviselő felszólaló akkor legalábbis kitérek rá, hogy valóban egy olyan egyedi műfaj előtt állunk, ahol egy egypárti kormánynak az államtitkára, minisztere ellenáll a saját képviselői kérésének. Hiszen itt mi a kérés tulajdonképpen? Egy kormányrendeletnek a pontosítása, és bizonyos intézkedéseknek a megtétele, illetve meg nem tételének a számon kérése, hogy egész pontosak legyünk.
És miután valóban azt kivehette mindenki az államtitkár úr szavaiból, hogy az európai uniós szabályozási dzsungelben nem is olyan egyszerű egy képviselői törvénymódosítást előkészíteni, ezért joggal várhatták volna el, hogy legalább előkészítik szövegben, aztán legfeljebb a képviselő asszonyok meg benyújtják ezt. Ezt sem hajlandó megtenni a kormányzat. Volt már erre példa, a költségvetést is így oldotta meg a kormány, tehát nem egy rendkívüli dolog lenne, hogy a kormány előkészít egy általa nem feltétlenül vállalt szöveget, azt vitára bocsátja, és utána pedig erről folyik egy vita, ahol ki kell alakítani egy többségi konszenzust. Ebben sem volt partner a kormányzat.
Ezért joggal mondhatta Horn Gábor azt - közben idézni próbáltam a jegyzőkönyvből készülve, hogy mit is mondott erre vonatkozóan -, nem véletlenül a kisebbségi véleményt is ő fogalmazta meg a legpregnánsabban, hogy elég meglepő és nincs is gyakorlat arra, hogy egy egypárti kormány a saját kormányával szemben nyújt be parlamenti határozatot arra, hogy a kormány dolgozzon.
Az egy másik kérdés, hogy Keller Lászlónak valóban igaza van, hogy március 9-én elkezdett parlamenti tárgyalás esetén - azt hiszem, március 31-ig kellene nekik a szabályozást kialakítani - mire ebből határozat is lesz, főleg ha még módosító javaslatok lesznek, akkor elég rövid idő marad a kormánynak ténylegesen a feladat elvégzésére. Ezért a műfajt magában abszurdnak nevezi Horn Gábor, és az a kérdés vetődik fel, hogy ha valóban meg akarja szerezni az MSZP ehhez a többségnek a támogatását, akkor meg kell szerezni, de mi ehhez nem kellünk biodíszletként. Ezt az SZDSZ elég gyakran emlegeti mint volt koalíciós partner, és szeretné világossá tenni, hogy nem kívánják ezt megakadályozni, de nem is akarják támogatni. Innentől kezdve egy picit kezd érthetővé válni a helyzet, hogy a szokásos többség kialakításának egy húszfős kontingense itt veszélyben van, és innentől kezdve nagyon nehéz valódi megoldást találni arra, hogy a 2006-tól fennálló többség hogyan oldja meg ezt a kérdést.
Nem szeretnék ennek a részleteiben elmélyedni, mert a probléma lényegét azért értjük. A probléma lényege pedig az, hogy a határozat egy nagyon kemény kritikát fogalmaz meg a kormány munkájáról, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének a munkájáról, a fogyasztóvédelem munkájáról. De én azt még hozzáteszem, amit a határozat nem fogalmaz meg: tulajdonképpen kik is veszik föl ezt a gyorskölcsönt, kinek van erre szüksége? Legyünk őszinték, többnyire azok, akik egyébként segélyre szorulnának, vagy segélyre szorultak már eddig is.
És itt van az az ellentmondás, ami, azt hiszem, leginkább kézzelfogható a kormány gazdaságpolitikájának esetében, hogy az elmúlt évek egyre növekvő gyorskölcsöneinek a népszerűsége bizony egy gazdasági kényszerből, egy válsághelyzetből, családi gazdálkodásoknak a válsághelyzetéből következő, egyéni menekülési út. Hiszen egyébként miért gondoljuk azt, hogy nem vennének föl kisebb kamatozású, kisebb kockázatú, hosszabb lejáratú hitelt emberek, ha egyébként a normál helyzetben lennének? Hiszen az árukölcsöntől kezdve ma már 5-10 éves kölcsönöket lehetett felvenni az elmúlt időszakban, októbert megelőzően, és mód volt arra, hogy szinte ennél kisebb THM-mel, kisebb kamattal is megtehették.
Tehát valóban ez a hitelforma egy olyan gazdasági, családi gazdasági válságra adott válasz, amikor már senkitől nem tud legálisan jövedelemhez jutni, akkor még van egy utolsó legális út, és utána már valóban csak az illegális kölcsönök és az eladósodás jelenik meg.
Tehát ha azt kérdezzük, hogy miért harapódzott el ez a kölcsön az elmúlt években, akkor erre azt lehet mondani, a szegénység elterjedése az oka, és oka egyértelműen a szükség, az emberi szükség. Tehát azt gondolom, ha már erről a kérdésről itt az országgyűlési határozat kapcsán úgy gondolták először is a beterjesztők, másrészt a többség, hogy napirendre vették, akkor a dolgok hátterét, a jelenség okait érdemes számba venni. Ez pedig azt mutatja, hogy valami nagyon nagy baj van a szegénység kezelésével ennél a kormányzatnál, a szociális rászorultság esetében, mert legyünk őszinték, akik ilyen típusú kölcsönre szorulnak, azoknak valószínűleg nincs munkájuk, azoknak valószínűleg olyan anyagi helyzetük van, hogy még van állandó lakóhelyük, hiszen ez azért kell a kölcsön igénybevételéhez. De már igazolt jövedelmük nincs, például az államtitkár úr elég jól le is szögezte - ha jól emlékszem, ez a határozati javaslat 4. pontjában van -, hogy ha jövedelemigazolást kérnek, most megerősíthetem, meg a jegyzőkönyvben is Keller László világossá tette, hogy ha ez a típusú szabályozás bekerül, akkor tulajdonképpen a létalapja szűnik meg - de próbálok majd szó szerint idézni ebből -, a létalapja szűnik meg ennek a kölcsönfajtának, és valószínűleg azzal kell számolni, hogy ilyen kölcsön egyrészt nem lesz a piacon, másrészt így az emberek sem tudnak ehhez hozzáférni.
Föl lehet tenni a kérdést, hogy ez miért is baj. Miért is baj, ha az emberek kvázi uzsorakamatokra, kiadásokra nem vesznek fel kölcsönt? Miért is nem a segélypolitikán kell változtatni, és miért is nem ezen a hitelezési politikán? Azt gondolom, az emberek számára valóban a hitel nem arról kell hogy szóljon... - föl is írtam, legalábbis Békés megyében utánakérdeztem, hogy ez hogy is van; az emberek számára a hitel meg a segély, meg egyáltalán a nyugdíj, ezek között nem nagyon van különbség.
(18.30)
Ha kapnak pénzt bármilyen módon, ők bármit aláírnak, ezzel szembesülhettünk már. Ez nem a pénzügyi kultúrával függ össze, amivel az indoklás is érvel, hanem egyszerűen, ha pénzhez tudnak jutni, vannak olyan emberek, akik nem érzékelnek különbséget abban, hogy ez egy segélyezési pénz, egy nyugdíj, egy munkabér jellegű - hogy legális vagy nem legális munkabér, azt már végképp nem fogják tudni -, ők csak nettóban tudnak számolni, hogy mi van a kezükben, és a kölcsön is számukra ilyen. Sőt, még ha ezt valamilyen pecsétes papírral kapják, még legálisnak is tűnik az egész.
De azt gondolom, hogy az egyes személy felelősségét felvetni akkor lehet igazából, ha - és itt van az állam szabályozó szerepe. Az állam a gyengék oldalára álljon egy ilyen kérdésben! És valahol itt van az igazságtartalma az országgyűlési határozatnak, hogy mégiscsak megpróbál a gyengék, a tájékozatlanok, talán az olvasási nehézségekkel küzdő, nemhogy a szöveg megértésével, meg a pénzügyi fogalmak megértésével számoló embereknek a bankok felé, a hitelek felé terelésével, hanem ott valószínűleg valami más megoldást kell találni.
A Fidesznek erre az a válasza, hogy munkához kell próbálni juttatni, a rászorulóknak meg biztonságos anyagi hátteret kell biztosítani. Biztos nem a banki kölcsönök felé kell őket terelni. Nem azért, mert válság van, hanem általában nem helyes az, hogy ha valakinek nincs rendszeres jövedelme, akkor ő hitelhez jusson. Hiszen neki azt vissza kell fizetni, bármilyen időtávlatban ilyen szempontból, mondhatnánk. Hogy ez most egy hónap, nyolc hónap vagy akár nyolc év, teljesen mindegy ebből a szempontból, hiszen ha ehhez hozzávették volna joggal a javaslattevők a lízingproblémát, hogy öt, nyolc, tíz évre vettek föl úgy emberek kölcsönt lízingkonstrukcióban autóvásárláshoz vagy tartós használati cikkek vásárlásához, hogy egyébként nekik még a biztosításra sincs pénzük - lásd másik botrány, autóvásárlás, még a cascót sem tudják fizetni -, de azért odaadták, és akkor még emellett törlesszen, benzint fizessen, és még a fenntartását egy autónak - joggal lehet mondani azt, hogy ez nagyon nagy csábítás volt az emberek számára, hogy ezzel éljenek. És most tízezerszámra látjuk, de egyébként nem most, már tavaly is és ismeretem szerint tavalyelőtt is, most nem néztem mélyebben vissza a három évvel ezelőtti számokat, de egyre növekvő mértékben adták vissza az autóikat az emberek lízingkonstrukció keretében, amely ma azt mutatja, hogy megalapozatlan hiteleket vettek fel többnyire ezekben az ügyekben is.
Tehát, ha innen vizsgáljuk a dolgot, azért az országgyűlési határozatnak több elemét is kell nézni. Egyrészt a pénzügyi kultúra kérdése szerintem valóban egy alapvető problémakör. De azt kell mondanom, hogy ez tíz éve legalább ilyen probléma, amikor is a Bokros-csomag utáni időszakban a nyugdíjpénztárak köre megjelent, hiszen most találkozunk ezzel a problémával, és a portfóliót, meg kell érteniük ezt a fogalmat, hogy ők válasszanak a portfóliók közül. Gondoljuk el, egy egyszerű kölcsönszerződés, és ennyi ember nem érti! Kötelezővé van téve az embereknek, hogy válasszanak nyugdíjpénztárat, és azon belül most válasszanak három vagy még több konstrukció közül, hogy melyik az előnyösebb a számukra. Ugyanaz a kérdés merül föl: miért, kaptak kiképzést ezek az emberek arra, hogy mi az, hogy pénzügyi befektetés? Mi az, hogy állampapír, mi az, hogy betét? - és sorolhatnám tovább ezeket a fogalmakat. Hát nem! S ennek ellenére úgy várjuk el tőlük, hogy ehhez értsenek, és olyan esetekben is, amikor kötelező volt nekik.
Nem akarom most ennek a vitáját megnyitni, csak jelezni szerettem volna, hogy a nyugdíjalapok körüli tízéves tapasztalatnak biztos, hogy egy fontos negatívuma lesz az, hogy az emberek úgy léptek be, úgy kötelezték őket bizonyos pénzügyi konstrukciók kiválasztására, hogy ő nem dönthette el, hogy oda fizetnie kell, csak abban volt, hogy mit válasszon, viszont ebben nem kapott igazából mankót, mert az volt, hogy mindenki maga öngondoskodjon a nyugdíjáról. Most szembesülünk azzal, hogy nem tudnak az emberek önmagukról gondoskodni, sőt az is kiderül, hogy olyan hiteleket vesznek föl, amellyel még a meglévő vagyontárgyaikat is veszélyeztetik, hiszen ezek mögött azért még van egy probléma, hogy mögötte lakások, családok, gyerekek és normál életvitelhez szükséges feszültségek is halmozódnak. Hiszen maga a hitel olyan, mint a láz a betegségben, az a jéghegy csúcsa, az jelzi, hogy egy ideiglenes megoldáshoz ragaszkodik egy olyan család, amelyiknek egyébként már rég nem ideiglenes lázcsillapítóra volna szüksége, értsd, hitelre, hanem már ott egy egészen más irányba kellett volna terelni, a tanulás, a munka, a segélyezés, a közösségi szolidaritás és sok minden megoldás irányába. De üzletet csinálni a szegénységből, az biztos, hogy nem helyes, hogy ebbe az irányba terelődött az irány az elmúlt években. És azért, államtitkár úr, az elmúlt két és fél évben, 2006 júniusa óta ez itt egyenes beszédről szólt. Azt mondták, hogy bizony nehéz idők jönnek, és meg kell gondolni. Nézzük meg, hogy mikor szaladt föl a gyorshitelek mennyisége és a problémái is. Bizony az elmúlt két és fél évben. Tehát akkor, amikor egyrészről megszorításokat rendeltek el nagyon sok területen, ehhez illett volna a pénzügyi szabályozás kérdéseit is, azt gondolom, megtenni.
Tehát mi lenne a megoldás? - ez az utolsó kérdés, amire érdemes kitérni. Én azt tudom mondani, inkább arra hajlok én személy szerint mint közgazdász is, hogy akinek egyébként sincs hitelképessége, nincs jövedelemigazolása, azokat nem kellene hagyni, hogy ilyen hitelhez jussanak. Valamilyen más csatornát viszont mellette párhuzamosan fel kell építeni, amely valószínűleg túlmutat a pénzügyi szervezetek és a hitelről szóló különböző jogszabályok szabályozásán. Másrészt abban is egyetértek, hogy valamilyen módon a képzési irányban már az általános iskolától kezdve a pénzügyi ismereteket meg kell erősíteni.
Harmadrészt pedig, hogy a bajt hogyan kell kezelni, azt nyugodtan mondhatjuk, hogy uzsorakölcsönöket eleve nem szabad hagyni. Ha igaz az az állítás, én ezt most nem vizsgáltam, hogy szolgáltatás és ellenszolgáltatás nincs arányban, az baj. Az egy polgári jogilag is már évtizedek óta üldözött szituáció. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Ha ez így van, akkor ennek a helyzetét meg kell szüntetni.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)
