DR. GYENESEI ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. GYENESEI ISTVÁN
DR. GYENESEI ISTVÁN önkormányzati miniszter: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Kedves Polgármester Úr! A kérdésében érzem a jogos aggodalmat, aggodalmat a városért, Jászberény fejlődéséért éppen úgy, mint ahogyan a törvényes, jogszerű eljárásért is és az ott élő emberek életének a jobbításáért. Ez egy konfliktusos helyzet, nyilván abból fakad, hogy a képviselő-testületben az önt támogatók kisebbségben vannak, és a többség valami mást szeretne, ami ugyanakkor a fennálló jogszabályokba ütközik. Úgy vélem, amennyiben ilyen típusú választás elé kerül egy polgármester, a jogszerű eljárást kell választania, akár a saját képviselő-testületével szemben is.
Tisztelt Képviselő Úr! Mint ön is említette, jeleztük az aggályunkat a kérdéses jászberényi önkormányzati rendelettel kapcsolatosan. Sem én, sem pedig a minisztérium nincs feljogosítva arra, hogy bármely magyar önkormányzat rendeletét felülvizsgáljuk és felülbíráljuk. Erre csupán az Alkotmánybíróságnak van joga és lehetősége. Tárcánk a polgármester úr felvetésére azt fogalmazta meg, amit a jogszabályi keretek kimondanak, és ennél többet és mást nem is fogalmazhatunk meg.
Érthetetlen számomra, hogy miért akarnak ön ellen fegyelmi felelősségre vonást kezdeményezni egy olyan esetben, amikor ön a fennálló jogszabályoknak megfelelően kíván eljárni vagy jár el, hiszen ön semmilyen jogszabályt nem sértett, szabálysértést sem követett el.
Tisztelt Képviselő Úr! Biztos vagyok abban, hogy ön éppen úgy szeretné a várossal kapcsolatos fejlesztési elképzeléseket megvalósítani, mint bármelyik képviselőtársa, csak ön a törvényes utat választotta.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem