KOCSI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

KOCSI LÁSZLÓ
KOCSI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Az európai ügyek bizottsága a mai napon megtárgyalta ezt az országgyűlési határozati javaslatot, és igazából három olyan kérdésről szeretnék csak egy-egy mondatot mondani, ami ennek a tárgyalásnak az eredménye volt. Az egyik az, hogy bár lehetségesek olyan víziók, amiket Eörsi képviselő úr elmondott, ez még nem járhat azzal, hogy nekünk ölbe tett kézzel kellene azt nézni, hogy mi következhet be egy moratórium lejártát követően, ami nagyon közeli.
Kettő. A kormány, természetesen kell hogy kezdeményezze és kell hogy sikerre vigye ezt az egyébként, úgy látom, teljes politikai támogatást élvező kezdeményezést, ugyanakkor arra is fel kell készülnie, azaz kell hogy legyen B-terve, hogy ha netán valami oknál fogva ez a dolog nem sikerül, legyen olyan jogi szabályozás és eszköz a magyar kormány kezében, amivel egyébként a gyakorlatban mégiscsak érvényesíteni tudja a magyar földtulajdonosok és Magyarország érdekeit.
Végül természetesen a bizottság - az elnök úr kivételével - teljes egyhangúsággal támogatta ezt a kezdeményezést, és reméljük, hogy sikerre tudjuk vinni.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem