ELNÖK (dr. Világosi Gábor)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Világosi Gábor)
ELNÖK (dr. Világosi Gábor): Soron következik az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. Herbály Imre, Frankné Kovács Szilvia, MSZP, képviselők önálló indítványát T/11142. számon, az egységes javaslatot pedig T/11142/15. számon kapták kézhez a képviselők. Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslatok érkeztek, záróvitára is sor kerül. Az ezekről készült alkotmányügyi bizottsági ajánlás T/11142/19. számon a hálózaton megismerhető.
Kezdeményezem, hogy a záróvitában a benyújtott javaslatokat összevontan tárgyalja meg az Országgyűlés. Aki ezen javaslatommal egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze azt! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége az összevont tárgyalásra vonatkozó javaslatot elfogadta.
Megnyitom a záróvitát az ajánlás 1., 2. és 3. pontjaira. Megkérdezem, kíván-e valaki szólni hatperces időkeretben. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok, így tehát a záróvitát lezárom.
Megkérdezem, hogy az előterjesztők nevében kíván-e valaki szólni. Miután nem volt felszólalás, gondolom, hogy nem. (Senki sem jelentkezik.)
Most tehát a módosító javaslatokról döntünk. Az alkotmányügyi bizottság és az előterjesztő a javaslatokat támogatja.
Kérdezem képviselőtársaimat, elfogadják-e a benyújtott indítványokat az ajánlás 1., 2. és 3. pontjai szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatokat 199 igen szavazattal, 152 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett elfogadta.
Most a zárószavazás következik. A döntéshozatal előtt megkérdezem, a kormány álláspontját kívánja-e valaki ismertetni. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok.
Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/11142. számú törvényjavaslatot az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 203 igen szavazattal, 149 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot elfogadta.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem