DR. VARGA LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. VARGA LÁSZLÓ
DR. VARGA LÁSZLÓ, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója: Így van. Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Varga Zoltán miniszter úr indítványát tartalmazó határozati javaslatot az alkotmányügyi bizottság mai ülésén megtárgyalta, és 15 igen szavazattal, 10 ellenében támogatta. Répássy alelnök úr ismertette a legnagyobb ellenzéki frakció véleményét az indítványról, és elmondta, hogy általában az ilyen jellegű személyi javaslatokat támogatni szokták, ezúttal ezt azonban mégsem tették. Nyilván, ha úgy gondolják, ezt majd a vitában ennek kapcsán ismertethetik.
Nem tartozik a bizottsági vélemény körébe szorosan, de visszamehetnénk talán a ciklusokkal ezelőtti hasonló helyzetekre. Nyolc évvel ezelőtt, azt gondolom, mondjuk úgy, a személyi javaslatok környékén másabb helyzet alakult ki. Ezúttal a miniszter úr az általam ismert információk szerint megfelelően és körültekintően egyeztette a frakciókkal és a pártokkal a személyi javaslatát. Jómagam azt mondom, hogy jó szívvel támogatható ez a javaslat.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem