VARGA ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

VARGA ZOLTÁN
VARGA ZOLTÁN önkormányzati miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A választási eljárás során kiemelkedő szerepe van az Országos Választási Bizottságnak. Az OVB a többi választási bizottsággal együtt őrködik a választások tisztasága, törvényessége felett, dönt a választás során felmerülő vitás kérdésekben, ellátja a törvény által meghatározott további feladatokat, ennek keretében szükség esetén helyreállítja a választás törvényes rendjét.
A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény 23. §-a szerint az Országos Választási Bizottság öt tagját és szükséges számban a póttagokat az Országgyűlés választja meg, személyükre - a pártok javaslataira is figyelemmel - a választások és népszavazások lebonyolításáért felelős miniszter tesz javaslatot.
A köztársasági elnök úr az országgyűlési képviselők 2010. évi általános választásának első fordulóját 2010. április 11-ére tűzte ki. A választási eljárási törvény szerint az Országos Választási Bizottság tagjait, valamint póttagjait legkésőbb a szavazás napját megelőző 51. napon, azaz legkésőbb 2010. február 19-éig kell megválasztani.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A választási eljárási törvény rendelkezésének megfelelően az Országos Választási Bizottság megválasztandó tagjainak személyéről írásban kikértem a parlamenti pártok véleményét. A pártok megtették javaslataikat, és a beterjesztés előtt a frakcióvezetőkkel külön-külön is egyeztetést folytattam.
Kiemelkedően fontosnak tartom azt is, hogy az Országos Választási Bizottság tagjai olyan szakemberek legyenek, akiknek választásszakmai ismeretei megkérdőjelezhetetlenek, jelentős elméleti, jogalkalmazói ismeretekkel és gyakorlattal rendelkezzenek.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mindezen szempontok figyelembevételével a következő személyeket javaslom az Országos Választási Bizottság tagjainak: dr. Bordás Vilmost, dr. Fazekas Mariannát, dr. Halmai Gábort, dr. Szigeti Pétert és dr. Szoboszlai Györgyöt, az Országos Választási Bizottság póttagjainak pedig dr. Tilk Pétert és dr. Wéber Jánost.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Végezetül szeretném megköszönni dr. Szigeti elnök úrnak és a most leköszönő Választási Bizottság valamennyi tagjának azt a munkát, amit az elmúlt időszakban végeztek.
Kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy az országgyűlési határozati javaslatot fogadják el. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem