ELNÖK (dr. Katona Béla)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Katona Béla)
ELNÖK (dr. Katona Béla): Most a napirend kiegészítésére és módosítására irányuló javaslatokról döntünk. A frakciók a napirend megváltoztatására javaslatokat terjesztettek elő. Ezekről az indítványokról a szavazási eredmény egyértelmű megállapítása érdekében a szavazatszámláló gép alkalmazásával döntünk.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy az SZDSZ javaslata alapján kiegészíti-e az ülés napirendjét a felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény módosításáról szóló T/11487. számú előterjesztés általános vitájával. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 176 igen szavazattal, 131 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett az indítványt elfogadta.
Az előterjesztés tárgyalására a mai napon utolsó napirendi pontként kerül sor.
Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz-frakció azt kezdeményezte, hogy a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, a polgári törvénykönyvről, hatálybalépéséről és végrehajtásáról rendelkező törvény, illetve az ehhez kapcsolódó további előterjesztések megtárgyalására és határozathozatalára ezen az ülésen ne kerüljön sor.
(13.50)
Most az egyes előterjesztések napirendről történő levételéről egyenként határozunk.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy a Fidesz javaslata alapján hozzájárul-e, hogy a köztársasági elnök úr által megfontolásra visszaküldött, az Országgyűlés 2009. december 14-ei ülésnapján elfogadott, a polgári törvénykönyvről szóló 2009. évi CXX. törvény hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló T/11074/44. számú előterjesztés záróvitájára és zárószavazására ezen az ülésen ne kerüljön sor. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 144 igen szavazattal, 171 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett az indítványt nem fogadta el.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy a Fidesz javaslata alapján hozzájárul-e, hogy a köztársasági elnök úr által megfontolásra visszaküldött, az Országgyűlés 2009. december 14-ei ülésnapján elfogadott, a nagykorú személy döntéshozatalának és jognyilatkozata megtételének segítéséhez kapcsolódó polgári nemperes eljárásokról szóló T/11075/11. számú előterjesztés záróvitájára és zárószavazására ezen az ülésen ne kerüljön sor. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés az indítványt 146 igen szavazattal, 173 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy a Fidesz javaslata alapján hozzájárul-e, hogy a köztársasági elnök úr által megfontolásra visszaküldött, az Országgyűlés 2009. december 14-ei ülésnapján elfogadott, a gondnokoltak és gondnokaik, a támogatott személyek és támogatóik, valamint az előzetes jognyilatkozatok nyilvántartásáról szóló T/11076/9. számú előterjesztés záróvitájára és zárószavazására ezen az ülésen ne kerüljön sor. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 144 igen szavazattal, 178 nem ellenében, 6 tartózkodás mellett az indítványt nem fogadta el.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy a Fidesz javaslata alapján hozzájárul-e, hogy a köztársasági elnök úr által megfontolásra visszaküldött, az Országgyűlés 2009. december 14-ei ülésnapján elfogadott, az alapítványok elektronikus nyilvántartásáról, valamint a nyilvántartásból történő adatszolgáltatásról szóló T/11077/15. számú előterjesztés záróvitájára és zárószavazására ezen az ülésen ne kerüljön sor. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 147 igen szavazattal, 179 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett az indítványt nem fogadta el.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy a Fidesz javaslata alapján hozzájárul-e, hogy a köztársasági elnök úr által megfontolásra visszaküldött, az Országgyűlés 2009. december 14-ei ülésnapján elfogadott, az egyes pénzügyi tárgyú törvényeknek az új polgári törvénykönyvvel összefüggő módosításáról szóló T/11000/14. számú előterjesztés záróvitájára és zárószavazására ezen az ülésen ne kerüljön sor. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 150 igen szavazattal, 177 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett az indítványt nem támogatta.
Bejelentem, hogy a Fidesz kezdeményezte, hogy a napirendi ajánlás egészüljön ki az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2009. évi CLII. törvény módosításáról szóló T/11628. számú előterjesztés általános vitájával. Erről azonban nem tudunk határozni, mivel az előterjesztést a foglalkoztatási bizottság nem vette tárgysorozatba.
Az MSZP képviselőcsoportja kezdeményezte, hogy a napirend egészüljön ki a H/11542. számú határozati javaslat, valamint a T/11749. számú törvényjavaslat általános vitájával és lehetőség szerinti határozathozatalával. A képviselőcsoport kezdeményezte, hogy az ezekhez az előterjesztésekhez érkezett módosító javaslat esetén az Országgyűlés a részletes vitára bocsátásról is döntsön és a részletes vitával is egészítse ki a napirendet.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy egyetért-e a nem magyar állampolgár természetes személyek, illetve a jogi személyek általi, mezőgazdasági földterület megszerzésére vonatkozó tilalom meghosszabbításának szükségességéről szóló H/11542. számú előterjesztés napirendre vételével. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 318 igen szavazattal, 9 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett az indítványt elfogadta.
Az előterjesztés tárgyalására ma a nap végén kerül sor.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy egyetért-e a rendezett munkaügyi kapcsolatokkal kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló T/11749. számú előterjesztés napirendre vételével. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 326 igen szavazattal, 1 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett a javaslatot támogatta.
Az előterjesztés tárgyalására ma a nap végén kerül sor.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy az MSZP javaslata alapján hozzájárul-e, hogy a Magyar Tudományos Akadémia munkájáról és a magyar tudomány általános helyzetéről 2007-2008. szóló beszámoló és a hozzá benyújtott határozati javaslat, a J/11511. számú előterjesztés általános vitájára a mai napon ne kerüljön sor. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 200 igen szavazattal, 113 nem ellenében, 17 tartózkodás mellett az indítványt elfogadta.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy az MSZP javaslata alapján hozzájárul-e, hogy a vízi közlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény módosításáról szóló T/11492. számú előterjesztés általános vitájára a mai napon ne kerüljön sor. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 333 igen szavazattal, 1 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett az indítványt elfogadta.
(14.00)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem