DR. VOJNIK MÁRIA

Teljes szövegű keresés

DR. VOJNIK MÁRIA
DR. VOJNIK MÁRIA egészségügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az egységes közszolgálati sztrájkbizottság 2009. október 15-én egy megállapodást kötött, amelyben a közszolgálatban dolgozó szakszervezetek és a kormány között egy olyan megegyezés jött létre, hogy a költségvetési szerveknél dolgozó közalkalmazottak részesülnek a 13. havi kieső bér kompenzációjában.
Ez a megállapodás a létrejöttét követően nyilvános. A képviselő úrnak nem 2010-ben kellett ezzel szembesülnie, hanem azért 2009-ben, mert ezek után a költségvetési intézményeknél dolgozó alkalmazottak kétszer 49 ezer forintos keresetkiegészítéséről a 2010. évi költségvetési törvényben rendelkeztünk. Ezért tehát a költségvetési törvény előkészítésekor minden országgyűlési képviselő tudta, hogy ennek a fedezete van meg a 2010. évi költségvetésben. Ennek a fedezete a miniszterelnöki fejezetben van, és a megállapodás szerint az egészségügyben dolgozók esetében ezt a fedezetet az Egészségbiztosítási Alapon nyilvánvalóan keresztül kell vezetni.
Vagyis a képviselő úrnak az a megállapítása, hogy ez most valami fátumszerűen következett be, sajnos azt tudom mondani, hogy nem így van, mert ez egy kormány és szakszervezetek közötti megállapodáson alapult. És hogy még kiegészítsem ezt a mondatot, az is hozzátartozik, képviselő úr, hogy 2009-ben is ez volt a 13. havi kieső bér kompenzációja. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Így aztán sem törvénysértés, sem alkotmánysértés nem esett. A munka törvénykönyve alá tartozó munkavállalóknál a munkáltatónak a dolga ezen keresetkiegészítés (Az elnök ismét csenget.) fedezetének biztosítása.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem