KELETI GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

KELETI GYÖRGY
KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Egyszerűnek tűnik a kérdés, és azt gondolom, hogy a mai ülés, amit az MVM-nél tartottak, már véget érhetett, és valószínűleg az a napirend is lezárult, amely a Vértes Erőművet érintette.
Köztudott, hogy a Vértes Erőmű a tavalyi évben egyrészt a gazdasági világválság, másrészt az árampiacon kialakult igen alacsony árak, valamint hibás vezetői döntések következtében csőd közeli helyzetbe került. A Vértes Erőmű - amelyik Komárom-Esztergom megye legnagyobb foglalkoztatójának számít, mintegy 3500 belső és külső foglalkoztatottal rendelkezett - ezt a nehéz időszakot átvészelte, de a közelmúltban született egy úgynevezett választottbírósági döntés, amely fizetési kötelezettséget állapított meg a Vértes Erőmű számára, és az elmúlt hetekben alakult helyzet szerint az erőmű fizetésképtelenné vált, vagyis fennállt egyrészt egy csődvédelem elrendelésének a veszélye, amelynek felszámolási eljárás lehet a vége. Ebben a kérdésben döntött ma az MVM, hogy milyen lépést fog választani.
Szeretném azt is hozzátenni, hogy az elmúlt hetekben a kormány tagjai, s személy szerint Bajnai Gordon miniszterelnök úr is foglalkozott ezzel a kérdéssel, olyannyira, hogy a múlt héten oroszlányi látogatásakor, amikor egy iskola átadásán vett részt, külön személyesen beszélgettünk.
(15.30)
Merem remélni, hogy a beszélgetés, illetve a kormánynak a munkavállalókkal, illetve a gazdasági nehézségek felszámolásával kapcsolatos szándékai alapján megoldás született. Kérdezem, milyen megoldás született. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem