DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS

Teljes szövegű keresés

DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS
DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság elnöke: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A H/11799. számú ügyben az Advenio Műsorszolgáltató Zrt. november 11-én az elmúlt évben feljelentette Dávid Ibolya képviselő asszonyt, aki november 3-án egy nyílt levelet intézett a Danubius és a Sláger Rádió ügyében részben a rádióhoz, részben a közvéleményhez, és ebben mutyizással, frekvenciapaktummal vádolja meg a két nagy pártot, a Fideszt és az MSZP-t, korrupció gyanújától bűzlő eljárásról is beszél.
Ebben az ügyben viszont határozottan az az álláspont alakult ki a bizottsági ülésen, hogy ez a politikai szólásszabadság egyik alapvető kérdése, semmi olyat nem mondott a képviselő asszony; a politikai véleménynyilvánításnál ezt el lehet képzelni, tehát ez a parlamenti jognak egy része. Hozzáteszem egyébként, hogy nagyon sok nyugati országban az ilyen típusú képviselői kijelentés nem is peresíthető, ezen esetleg majd később el lehetne gondolkodni.
Ezért a bizottság jelentős többséggel azt ajánlja az Országgyűlésnek, hogy a mentelmi jogát a képviselő asszonynak a parlament ne függessze fel. Hozzáteszem, hogy ez volt az az eset, amikor az ellenzéki képviselők itt ezt a parlamenti jogot nem tekintették elegendő érvnek, és a felfüggesztés mellett szavazott a kisebbség a bizottságban.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem