TATAI-TÓTH ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

TATAI-TÓTH ANDRÁS
TATAI-TÓTH ANDRÁS, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Szabó Zoltán képviselőtársunk egy sajtótájékoztató-sorozatot tartott “Így kormányoztok ti!” címmel, és néhány feljelentés érkezett a Pesti Központi Kerületi Bírósághoz, pontosan hat feljelentés, amelyben Czira Szabolcs, Nagykőrös polgármestere kifogásolta a képviselő úr némely állítását, amely a benyújtott közbeszerzési pályázatok elbírálására vonatkozott. A többiben pedig Esztergom város polgármestere jelentette föl - a képviselő-testület és polgármester úr, Meggyes Tamás - Szabó Zoltánt azért, amit Esztergommal kapcsolatban, az esztergomi önkormányzat működésével kapcsolatban elmondott.
Szabó Zoltánon kívül a feljelentések az atv.hu weboldalt, a Népszabadságot, a Népszavát, a stop.hu-t, a hirextra.hu-t, a hirszerzo.hu-t, valamint dr. Molnár Csaba miniszter urat és dr. Ujhelyi István államtitkár urat érintik. Ha megengedik, akkor egy nagyon rövid indoklással valamennyi mentelmi ügyben (Zaj. - Az elnök csenget.) egyszerre mondom el a bizottság véleményét. Miután Szabó Zoltán képviselő úr képviselőként elmondta a véleményét, és egy másik képviselőt vagy képviselőket érintett a megállapítása, a parlament nyilvánossága és a sajtó lehetőséget ad a politikusoknak az egymás közti vita elrendezésében, és a parlament hagyományai szerint az ilyen típusú ügyekben nem szoktuk a mentelmi jogot felfüggeszteni.
Valamennyi ügyben, tehát Szabó Zoltán ügyeiben és a Molnár Csaba miniszter urat és Ujhelyi István államtitkár urat érintő ügyben is a mentelmi bizottság azt javasolja a parlamentnek, hogy ne függessze fel a képviselők mentelmi jogát.
Köszönöm szépen, elnök asszony.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem