DR. NAVRACSICS TIBOR

Teljes szövegű keresés

DR. NAVRACSICS TIBOR
DR. NAVRACSICS TIBOR (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kevesebb mint két hónap van hátra az újabb parlamenti választásokig, azokig a választásokig, amit a Szocialista Párt és a szabad demokraták ez idáig kétségbeesetten próbáltak elkerülni, most azonban elkövetkezik majd az a pillanat, amikor a választópolgárok szemébe kell nézni, és el kell számolni az elmúlt kormányzati időszakról.
Újságban azt olvastam, hogy a Magyar Szocialista Párt az elmúlt időszak eredményeit fogja a kampányának középpontjába állítani. Ha ez valóban így van, akkor egy példátlanul nyugodt, csendes kampányidőszak vár Magyarországra, hiszen vélhetően a Magyar Szocialista Párt nem fog tud mit mondani, tekintettel arra, hogy nincsen semmi eredménye az MSZP-nek. (Moraj és közbeszólások az MSZP, taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Nyilvánvalóan mindenkinek más élményei vannak az elmúlt időszakról, a szocialista képviselőknek, szabad demokrata társaiknak elképzelhető, hogy kellemes élményeik vannak, az ország túlnyomó többségének, a közvélemény-kutatási adatok szerint 80-85 százalékának azonban nem ennyire pozitívak az emlékei.
(13.20)
Hiszen mit mondhatnánk egy olyan időszakra, amikor az egy főre jutó GDP tekintetében a 2003 előtti relatív szint alá csökkentünk? Ugyanis 2003-ban az egy főre jutó GDP az Európai Unió 27 tagállami átlagának 63,2 százaléka volt, 2008-ban ez már csak 62,9 százalék. Leszakadtunk tehát Európától ebben az időszakban. Nemcsak leszakadtunk, de ebben a tekintetben mintha ez a 7-8 év nem is történt volna meg. Pedig hát mi tudjuk, hogy valóban megtörtént, hiszen sokan a vesztesei ennek a 7-8 évnek. Tudjuk azt is, hogy 2009 harmadik negyedévében 7,1 százalékkal zuhant a GDP az egy évvel azelőtti, hasonló időszakhoz képest. Önök persze erre azt szokták mondani, hogy itt van ez a gazdasági válság, senki nem tehetett ellene semmit, senki nem láthatta, hogy ennek ilyen következményei lesznek. Ez igaz, csakhogy a Magyar Szocialista Párt - mint egy igazi élcsapat jellegű tömegpárt - megelőzte a világot a világgazdasági válság kirobbantásában, ugyanis Magyarországon már 2004 és 2007 között is fokozatosan csökkent a gazdasági növekedés üteme, 2007-től pedig stagnált a magyar gazdaság. Azaz a magyar gazdaság 2007 és 2009 között produkált olyan mutatókat, amelyeket a világgazdaság majd csak 2008-tól, hogy azután 2009-ben a magyar gazdaság meredek zuhanásba váltson át.
Azt is tudjuk, és talán ezért sincsenek jó emlékeink az elmúlt kormányzati időszakról, hogy az államadósság 14 éve nem volt ilyen magas. A 2010-re becsült GDP-arányos államadósság a 2001-esnek több mint másfélszerese. Vagyis ebben a 8 évben e mutató tekintetében is egyre rosszabb eredményeket értünk el, egy halmozódó csődhullám jellemzi ezt az időszakot. 2009-re elmondhatjuk, hogy az államadósság naponta 2,4 milliárd forinttal nőtt, 2,4 milliárd forinttal, köszönhetően a szocialisták - szabad demokraták által támogatott - sikeres kormányzásának. (Nagy zaj az MSZP soraiban.) Hogy ezeknek az áldozatoknak megvolt-e az értelme, megmutatja a versenyképességi rangsor. 2002-ben a 29.-ek voltunk versenyképesség tekintetében, 2009-ben pedig 58.-ak.
Önök azt mondják, hogy ez egy sikeres időszak volt. Voltak ugyan problémák, de alapvetően sikeres időszak volt, és azt mondták, hogy azért kell elkerülnünk az előrehozott választásokat, mert az nem egy új fejezetet nyit meg, hanem politikai káoszt okoz. Ehhez képest sikerült egy olyan költségvetést összerakniuk, amelyről már az OECD is azt mondja, hogy nem lesz tartható a 3,8 százalékos költségvetési hiány, most éppen, az év második hónapjának közepén már 4,1 százalékosra becsülik a költségvetés hiányát. Vagy más értékelések szerint Magyarország Európa harmadik legkockázatosabb országává vált a bizonytalan gazdasági helyzet miatt.
Mi erre a kormányzat válasza? Az, hogy vitába száll a Fidesz egyik legfőbb vállalásával, miszerint 10 év alatt egymillió munkahelyet kell teremteni. Önök szerint nem kell egymillió munkahelyet teremteni, minek az, hiszen úgysem lehetne betölteni azokat a munkahelyeket, következésképpen teljesen felesleges gazdasági növekedésről álmodoznunk.
Tisztelt Képviselőtársaim! Magyarországon mindenki egyetért abban, hogy változásra van szükség, fordulatra van szükség, ezt a változást egy demokráciában csak az új választások, csak a választópolgárok idézhetik elő, ők nyithatnak meg egy új fejezetet Magyarország történetében; egy új fejezetet, a gyarapodás és felfelé ívelés fejezetét.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem