DR. SZILI KATALIN

Teljes szövegű keresés

DR. SZILI KATALIN
DR. SZILI KATALIN (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök úr, illő tisztelettel kérem eligazítását, mert véleményem szerint most még csak a fórum létrehozásáról szóló határozatról beszélünk. Eddig csak azt a bátorságot vett magamnak, hogy e tárgyban folytassuk a vitát, tehát csak arról a módosító indítványáról beszéltem a tisztelt képviselő úrnak, ami arról szól, hogy azokon a tárgyalásokon, amelyek a kisebbségeket kisebbségi státusukra figyelemmel közvetlenül érinti, vehessenek részt. Én csak erre szorítkoztam, tisztelt képviselő úr, nem beszéltem még azokról a módosító indítványokról, amelyek majdan a parlamenti képviselet módját érintik. Kérem, elnök úr, ezt igazolja vissza. (Jelzésre:) Köszönöm szépen. Ez a következő napirendünk lesz. Én csak és kizárólag a fórum létrehozásáról beszéltem, és ebben kértem azt, hogy legyenek támogatók, mert azt hiszem, ez egy előzetes kérdés még ahhoz képest, ami majd a parlamenti képviseletre vonatkozó határozati javaslatot jelenti.
Én továbbra is fenntartom azt az álláspontomat, hogy szerintem ez egy merőben másodlagos, harmadlagos kérdés ahhoz képest, mint amit a fórum létrehozása jelenthet, még a parlamenti képviseletre vonatkozó törvény megszületéséig is.
Elnök úr, köszönöm a figyelmet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem