DR. SZILI KATALIN

Teljes szövegű keresés

DR. SZILI KATALIN
DR. SZILI KATALIN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Néhány megjegyzést engedjenek meg képviselőtársaim. Egyrészről szeretném megköszönni, hogy ugyanúgy, ahogy a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács ülésén valamennyi politikai erő, aki egyébként a tanácsban is képviselteti magát, támogatta ennek a kerettörvénynek a megalkotását.
Szeretném még egyszer felhívni a figyelmet, hogy egy kerettörvényről van szó. Nyilvánvaló, hogy ennek a törvénynek a megalkotása egy kompromisszum eredménye, hiszen a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács 32 tagja és a mögöttük álló civil szervezetek, egyházak, a tudományos élet képviselői azok, akik gyakorlatilag ennek a szakmai anyagnak a végső stádiumában a támogatásukat adták ehhez a törvényhez.
Nyilvánvaló, képviselőtársam, hogy egy ilyen törvénynél számtalan végrehajtási rendeletre, utasításra van szükség ahhoz, hogy a benne megfogalmazottak végrehajtásra kerüljenek, ez egy hosszú munka lesz még. Mi egyszerűen két kérdésben tettük le egyértelműen a mi elképzeléseinket, egyrészt a 2020-ig történő teljesítést és a 2050-ig történő teljesítést, a 40 százalék, illetőleg a 80 százalékos csökkentést illetően.
Szeretném elmondani önnek, hogy az 1990-es induló állapot pontosan annak köszönhető, mert a nemzetközi térben pontosan ezt a dátumot használják ahhoz, ami a csökkentés induló állapotát jelenti - ez így van az Európai Unióban is -, és mi ehhez képest fogalmaztuk meg mindazt, beleértve a politikai és a szakmai kompromisszumot is, ami alapján ez a kerettörvény megalkotásra került.
Én nagyon örülök, ha az elinduló zöldvonaton ellenőrök is lesznek, de azért jobban örülnék, hogyha több olyan utas kerülne és ülne fel erre a zöldvonatra, aki segíti, hogy ez a mozdony haladjon is, és én ennek egyik termékének értékelem ezt a törvényt, és azt, hogy egyáltalán minden politikai erő elkötelezett abban, hogy még ebben a ciklusban ennek a végszavazására is sor kerüljön. Ezt azért is fogalmazom meg, mert nagyon örültünk volna mi, akik egyébként ezt a kerettörvényt támogattuk, ha például azok részéről, akik módosító indítványt nyújtottak be, olyan módosító indítványt, amelyről már az expozémban is szóltam, ha itt meghallhattuk volna azt, hogy milyen érvek mentén fogalmazták meg azt a módosító indítványt, ami egyébként, meg kell hogy mondjam, veszélyezteti a 22-ei elfogadást. Úgyhogy én arra fogom majd kérni képviselőtársaimat, hogy fontolják meg még egyszer, hogy szükséges-e azoknak a módosító indítványoknak a fenntartása, amelyek teljesülése egyébként, mint ahogy azt a bevezetőmben elmondtam, már gyakorlatilag megtörtént.
Valóban 500 civil szervezet támogatta, ezt a törvényt támogatta, konkrétan ezt a törvényt, ami a parlament elé került, ezt támogatták. Ez köszönhető Farkas Istvánnak is és a Magyar Természetvédők Szövetségének, akik egyébként összefogták az egész klímaakciót, ami az elmúlt egy-két évben már zajlott, és aminek egy fontos állomása lett ennek a törvénynek a parlament elé terjesztése, és reményeim szerint a jövő hétfői elfogadása is. Kérem valamennyi képviselőtársamat, még egyszer fontolja meg, hiszen itt nemcsak arról van szó, hogy holnap, holnapután mit eszünk, hanem hogy távlatosan mennyiben elkötelezett a magyar politika egy éghajlatvédelmi törvényben, illetőleg az a mögötti végrehajtásban.
Én erre a felelősségre apellálva kérem önöket, hogy legyenek elkötelezettek az elfogadásában is. Köszönök minden eddigi támogató megnyilatkozást.
Elnök úr, köszönöm a figyelmét. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem