DR. RÉTVÁRI BENCE

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE
DR. RÉTVÁRI BENCE (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Mindenekelőtt, mielőtt még bármiféle vitába bonyolódnánk, én szeretném megismerni a kormány álláspontját. Az előző vitanap alkalmával államtitkár úr azt mondta, hogy ha megismeri a pártok álláspontját, akkor azután alakulhat ki a kormány véleménye erről az előterjesztésről, hiszen, bár minden korábbi terv úgy volt, hogy a kormány fogja az ifjúsági törvényt beterjeszteni, bár maga a nemzeti ifjúsági stratégia sem egyéni képviselői indítványként kívánta ezt megalkotni, hanem abban is az szerepelt, hogy a kormány fogja előbb-utóbb ezt a törvényjavaslatot benyújtani, hogy a fiatalok élethelyzetét is rendezi, valamint a párbeszéd formájának egy jobban kialakult formáját egy nemzeti ifjúsági képviselettel vagy tanáccsal kapcsolatban. Nos, azt mondta államtitkár úr, hogy ha a kormány megtudja, hogy a pártoknak mi a véleménye, akkor ki tudja alakítani az álláspontját.
Az előző napon szerintem eléggé karakteresen megjelentek a pártok véleményei, úgyhogy nagyon kíváncsi lennék, hogy a kormányzat, amelyik nyilván ezen törvény végrehajtásának legfőbb letéteményese lesz, az támogatja-e ennek a törvényjavaslatnak a megszületését. Sok minden szerintem ettől a függ a későbbiekben.
Köszönöm szépen.
(11.40)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem