DR. RÉTVÁRI BENCE

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE
DR. RÉTVÁRI BENCE (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csak pontosítani szeretném Varga képviselő úr mondatait. Azt mondta, hogy nem jöttek létre ezek a konzultációk, amelyek az előző napirendhez hasonlóan, mondjuk, egy ötpárti javaslatként tudták volna a parlament asztalára letenni az ifjúsági törvényjavaslatot. Ez azért nem jött létre, nem azért, mert nem született megállapodás ezen a konzultáción, hanem létre sem jött ez a konzultáció. Hiszen ezek szerint csak tervbe volt véve MSZP-s képviselőtársainknak, aminek örülök, hogy tervezték, hogy ötpárti egyeztetést tartanak, de végül ez nem jött létre, ellentétben azzal, ami 2002 előtt volt, hiszen akkor Ujhelyi István képviselte azt a politikai családot, amelybe Varga képviselő úr is tartozik, és így jöhetett volna létre valamilyen konszenzus, és kerülhetett volna a parlament asztalára ez a törvényjavaslat. Úgyhogy nem volt ilyen konzultáció, nem amiatt nem ötpárti ez a javaslat.
Hadd idézzem Török képviselő urat az előző napi vitából, amit a törvényjavaslat szövegével, minőségével kapcsolatban megfogalmazott, hogy bizonyára számos ponton kell, hogy módosító indítványt nyújtsanak be, vagy fogadjunk be mi magunk is a javaslathoz. Tehát az előterjesztők is tudják, hogy ez egy olyan javaslat volt, amelyhez módosító indítványokra van szükség ahhoz, hogy valóban működő törvényjavaslat legyen.
Tehát amikor a Fidesz és a KDNP képviselői benyújtják módosító javaslataikat, valamelyest egy konszenzus van ebben a kérdésben, itt valóban szükség van ilyesfajta javítgatásra, hogy ez a törvény működő legyen. Többek között azon a területen is, hogy a felállítandó ifjúsági ombudsman kapcsán egyáltalán mi a véleménye az általános ombudsmannak, mi a véleménye az oktatási jogok ombudsmanának. Egyáltalán hogyan befolyásolja az ő tevékenységi körüket, megszűnik-e, mondjuk, az oktatási jogok biztosa, hiszen az ő funkcióját átveszi-e ez az új ombudsman, illetőleg amire itt már célzás történt, Török Zsolt szintén az egyik pillérként mondta a fiatalok számára az üdültetés lehetőségét - de hova tűnt az a közvagyon, amit táborozásra és szabadidőre lehetett fordítani az NGYIK-ben? Az egész közalapítványi üdülővagyon eltűnt, Zánka maradt mindössze belőle, ami nagyon furcsán, még gazdasági társasági formáját tekintve is szabályozva lenne ebben a törvényben, ami nagyon ritka, hogy máskor törvényben szabályozzuk azt, hogy egy kezelő szervezet kft.-ként vagy rt.-ként működik. Itt, azt hiszem, egy kicsit kilóg a lóláb abba az irányba, amit Ágh képviselőtársam is mondott.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem