ELNÖK (Mandur László)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Mandur László)
ELNÖK (Mandur László): Tisztelt Országgyűlés! Most már végérvényesen az ülésnap végére értünk, és ezzel valóban bezárul a 2006-2010-es ciklus.
Engedjék meg, hogy itt búcsúzásul megköszönjem azoknak a munkáját, akik szürke eminenciásként szolgálták az Országgyűlés tevékenységét, mindannak a műszaki, technikai feltételeit biztosították, amit itt végzünk, hiszen nélkülük ez végül is nem tudna normálisan működni. Úgyhogy külön köszönöm a terembiztos-szolgálatnak, akik kiszolgálnak minket. (Taps.) Köszönöm azoknak a műszaki-technikai kollégáknak, akik biztosítottak számunkra mindenfajta megjelenési formát és lehetőséget. Ha néha voltak technikai problémák, akadályok, az leginkább abból fakadt, hogy néha túlterhelt volt a rendszer, ezen majd még kell a ciklusváltásnál finomítani és csiszolni. Ők állandóan azon dolgoznak, hogy minél jobb legyen. Igazából nem volt elviselhetetlen mértékű az a néha előforduló technikai hiba, ami óhatatlanul benne van a rendszerben. Ez nem az ő hibájuk volt, hadd tegyük hozzá, úgyhogy kiváló munkát végeztek.
Hadd köszönjem meg azoknak is, akik arról gondoskodtak, hogy eljussunk a közönséghez. A tévés, rádiós, nyomtatott sajtós, internetes kollégáknak köszönjük szépen, jó munkát kívánok nekik. Egy kicsit elfogultan hadd emlékezzek meg a fotósokról - akik ismerik az életemet -, akiknek a fotóit látva azt kell mondanom, hogy nagyon jól adták vissza a patkóban folyó munkát; hiszen mozgóképet nem lehet másnak rögzíteni, csak a mieinknek, fotókat viszont bárki készíthet. Professzionális tudósításokat láthattunk; néha a képek többet árulnak el az itteni munkáról, mint száz írott szöveg. Úgyhogy ezt külön is köszönöm.
És köszönöm az itteni dolgozóinknak, akik videóban adták a jeleket. Nekik külön köszönet, mert az internetről visszanézve ezeket a “tudósításokat”, a történelem számára, most már mindenki számára visszakereshető, visszakutatható minden. Azt gondolom, hogy ebben a ciklusban tényleg sokat tudtunk előre lépni a demokrácia felé, hiszen itt nincs titok, mindenki láthatja. Nemcsak “in the time”, hanem a későbbiekben is nagyon jól kereshetővé vált, és nagyon korrekt képeket adtak.
A szürke eminenciások körébe tartoznak a gyorsíróink mindenképpen. Ők aztán tényleg csöndben, nagy alázattal végzik a munkájukat itt a plenáris ülésen vagy a bizottsági munkában egyaránt. Köszönjük szépen a munkájukat a leginkább hölgyeknek és természetesen azoknak az uraknak is, akik ezt a munkát végezték. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem