ELNÖK (Mandur László)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Mandur László)
ELNÖK (Mandur László): Tisztelt Országgyűlés! Most soron következik a hagyatéki eljárásról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. Az előterjesztést T/11370. számon, az egységes javaslatot pedig T/11370/33. számon kapták kézhez a képviselők.
Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslatok érkeztek, záróvitára is sor kerül. Ez azonban nem nyílik meg az ajánlás 4., 5., 6., 10., 11. és 12. pontjaira, mert azok az alkotmányügyi bizottság állásfoglalása szerint nem felelnek meg a Házszabály rendelkezéseinek.
Kezdeményezem, hogy a záróvitában a további benyújtott javaslatokat összevontan tárgyalja meg az Országgyűlés. Aki ezzel a javaslattal egyetért, kérem, hogy kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm szépen.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés az összevont tárgyalásra tett javaslatomat nagy többséggel elfogadta.
Megnyitom a záróvitát a T/11370/36. számú ajánlás 1., 2., 3., 7., 8. és 9. pontjaira. Kérdezem, kíván-e valaki felszólalni a vitában 6 perces időkeretben. Gombnyomással jelezze! (Nincs jelzés.) Úgy látom, nincs ilyen képviselő.
Tisztelt Országgyűlés! A záróvitát ezennel lezárom.
Tisztelt Országgyűlés! Így a módosító javaslatokról fogunk dönteni. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a benyújtott módosító javaslatokat az ajánlás 1., 2., 3., 7., 8. és 9. pontjai alapján, amelyeket az előterjesztő és az alkotmányügyi bizottság egyaránt támogat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatokat 190 igen szavazattal, 131 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/11370. számú törvényjavaslatot az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 187 igen szavazattal, 134 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot elfogadta.
(19.40)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem