VARGA ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

VARGA ISTVÁN
VARGA ISTVÁN nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselők! A 2010. február 4-én aláírt tudományos és technológiai megállapodással a Magyar Köztársaság Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya vállalták, hogy fejlesztik, támogatják és elősegítik a két ország közötti tudományos és technológiai együttműködést. Ezzel a szándékkal azt az üzenetet kívánták megerősíteni, hogy a világpiaci helytállás egyik sarokköve a tudásalapú, innovációvezérelt versenyképesség, amely egyre jobban növeli a kiművelt szakemberek iránti keresletet is. (Zaj. - Az elnök csenget.) Közös ez a tudományos intellektuális verseny az egyes országok, sőt különböző földrészek között, továbbá közös a felismerés is, hogy hosszú távú stratégiai szemlélettel megalapozott tudománypolitikai döntéseken is múlik az országok gazdasági sikere.
Tisztelt Országgyűlés! Az első magyar-amerikai tudományos és technológiai megállapodást 1989. október 4-én írták alá Budapesten. Az amerikai kormány ezzel a lépéssel kifejezésre juttatta bizalmát hazánk iránt, valamint meggyőződését, hogy az elsők között teremtjük meg a rendszerváltozást elősegítő politikai, gazdasági és tudományos feltételeket.
Az egyezmény közös alap létrehozását írta elő, amelyhez a két ország kormánya azonos mértékű pénzügyi hozzájárulást teljesített. Ez az alap évente kétszer kiírt pályázat útján több mint 5 millió dollár és ennek megfelelő magyar fizetőeszköz folyósítását végezte el, az elmúlt évtizedben mintegy 200 komoly tudományos értékű projektet támogatott. A közös alap jelentős szerepet töltött be a magyar és az amerikai tudósok, kutatási intézmények közötti kapcsolatok fejlesztésében, bővítésében. A '90-es évek első felében komoly hatást gyakorolt az egész magyar kutatóközösségre, bekapcsolva őket az együttműködésbe a legkiválóbb szakemberekkel. Egyúttal megmutatta az Egyesült Államok és a többi fejlett ország számára a magyar kutatók versenyképességét, a kutatóintézeteink kiemelkedően magas tudományos színvonalát. A személyes találkozások révén a projekteken túlmenően is nagyban elősegítette a magyar kutatók integrálódását az amerikai és általában a nemzetközi K+F tevékenységbe.
Tisztelt Országgyűlés! A 2010. február 4-én aláírt új megállapodás a 2000. március 15-ei második TÉT-egyezményt váltja fel, illetve helyezi azt hatályon kívül. E megállapodás felülvizsgálatát a két fél jogi környezetében bekövetkezett változások indokolták. Ennek hátterében az áll, hogy az Egyesült Államok új jogszabályban rendezi a nemzeti fejlesztési, valamint tudományos együttműködések kapcsolatait, ezért az Egyesült Államok az összes hasonló egyezményt felülvizsgálja, másrészt a magyar-amerikai közös alap kereteiben folyó együttműködés pénzügyi forrásai is kimerültek. Emellett Magyarország az Európai Unió teljes jogú tagjává vált (Zaj. - Az elnök csenget.), és megszületett a nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló 2005. évi L. törvény is. E törvény szerint kiemelkedő fontosságúnak minősül a megállapodás, ha a Magyar Köztársaság joghatósága alá tartozó személyek jogait és kötelezettségeit közvetlenül szabályozza, illetve ha olyan tárgykört érint, amelyről törvény rendelkezik. Ez a megállapodás kihatással van az együttműködésben részt vevők jogaira, valamint a magyar jogban törvényi szinten szabályozott erejű. Ez is indokolja, hogy a megállapodást az Országgyűlés hatáskörébe utaljuk.
A most aláírt új megállapodás kijelöli a végrehajtó intézményeket az együttműködés koordinálására, ez amerikai részről a Külügyminisztérium, magyar részről pedig a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium. Magyar részről a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal szerződik majd konkrét projektekre az amerikai kormányzat különböző fórumaival. (Zaj. - Az elnök csenget.) Az együttműködés elsősorban a két ország ágazati kutatóközösségei számára meghirdetett közös pályázatok keretében valósul meg.
Az új megállapodás aláírásával elindulhat a vegyes bizottság tagjainak felkérése, valamint annak áttekintése, hogy különböző területeken milyen szakmai szervezetek részvételével számolhatunk. A megállapodás hatálybalépésével lehetőség nyílik az Egyesült Államokban különböző szakterületeken működő tudományos és technológiai tevékenységet támogató kormányzati szervek bevonásával a közös pályázati rendszer működtetésére is.
(A jegyzői székben V. Németh Zsoltot Béki Gabriella váltja fel.)
Tisztelt Országgyűlés! A kormány tudomány-, technológia- és innovációpolitikai stratégiájának jelentős részét képezi a nemzetközi partnerség. Magyarország érdeke, hogy ezen belül a tudományos és technológiai terület kiemelkedő szereplőjével, az Egyesült Államokkal minél intenzívebb együttműködési kapcsolatot alakítson ki. Ennek jogi alapját teremti meg az az új magyar-amerikai tudományos és technológiai megállapodás, amelynek elfogadásához kérem az Országgyűlés támogatását.
Fontosnak tartom a jövőben a két ország tudományos közösségeinek tájékoztatását, a lehetséges együttműködési területek beazonosítását. Meglátásunk szerint a kölcsönös előnyöket ígérő kutatás-fejlesztési területen a következők lehetnek: információ- és kommunikációtechnológia (Zaj. - Az elnök csenget.), környezetvédelem, energetika, orvosbiológia. Tisztában vagyunk vele, hogy az aláírással munkánk csak elkezdődött, és a java még hátravan. Reméljük, hogy a keretmegállapodás jogi lehetősége megteremti a tudományos együttműködés további fejlesztését. Ehhez kívánok a kutatóknak, tudósoknak, nekünk sok sikert, és kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a törvényjavaslatot fogadja el.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem