BALOG ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

BALOG ZOLTÁN
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A Roma Oktatási Alap közleménye természetesen hozzám is eljutott, ez jó hír. Kicsit furcsa, hogy azzal is egyetértettek, hogy elvették a pénzt a MACIKA-tól, most azzal is egyetértenek, hogy ők nem kívánják ezt a pénzt elfogadni. Ez a jó hír azt jelenti, hogy most már a magyarországi cigányság képviselői nem engedik, hogy önök szembefordítsák őket egymással, ahogy ezt az eredeti tervben önök elképzelték.
Ha lehet még néhány szót mondani az ellenőrzés nélkül elköltött milliárdokról, akkor hadd mondjam azt, hogy 2008-ban az Állami Számvevőszéknek volt egy vizsgálata, amely kimutatta azt, hogy az elmúlt tíz évben 120 milliárd forintot költöttek romaügyekre Magyarországon, és azt is kimutatta ez a vizsgálat, hogy legfeljebb 20 milliárd forint érkezett meg egészen biztosan azokhoz, akikre ezt szánták.
Konkrét javaslatokat tett az Állami Számvevőszék arra, hogy hogyan kellene mérni a támogatások jó hatásfokát, és mindazokat a javaslatokat, amik itt felsorolódnak ebben az ÁSZ-vizsgálatban, önök elengedték a fülük mellett. Államtitkár úrnak, miniszter uraknak többször jeleztük, és kérdést is feltettünk, hogy mit kívánnak tenni ebben az ügyben, semmi nem történt.
Azt tudom mondani, hogy összességében romlott a helyzete a magyarországi romatársadalomnak, a Gyurcsány-Bajnai-kormány cigánypolitikáját az elmúlt hat évben hazudozás, támogatások csökkentése, időhúzás és tehetetlenség jellemezte. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Idő! - Na!) Az én időm lejárt, de az önöké is, az a helyzet.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban. - Közbeszólás az MSZP soraiból: Szégyelld magad!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem