DR. CSER-PALKOVICS ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. CSER-PALKOVICS ANDRÁS
DR. CSER-PALKOVICS ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Ön 2010. február 15-ei parlamenti felszólalásában a közvéleményt megtévesztve azt állította, hogy nem a központi kormányzás, hanem az önkormányzatok tehetnek a hatalmas és súlyos, jelenleg 20 396 milliárd forintos államadósság kialakulásáról.
Tisztelt Miniszter Úr! Az ön állításait a Magyar Nemzeti Bank adatai egyértelműen cáfolják. A kormány által legutóbb felvett hitellel a GDP 78,3 százalékára repítette a kormány az ország adósságát, amivel nemcsak Csehországot, Szlovákiát, hanem Lengyelországot is sikerült messze megelőzni. Miközben a felelőtlen kormányzásnak ez az eredménye, aközben ön megtéveszti a közvéleményt azzal, hogy a sokkal, de sokkal kisebb adósságállományt felhalmozó önkormányzatok tehetnek a gazdasági problémáikról, és felelősek az ország helyzetéért.
Tisztelt Miniszter Úr! 2002 óta reálértéken körülbelül 450-500 milliárd forint tűnt el a normatív támogatásból. Ez 156 millió forint településenként. Miniszter úr, ez 2009-ben is folytatódott, településenként újabb, körülbelül 40 millió forintot vont el az önkormányzatoktól a kormány. Jelezném, hogy Fehérvár vonatkozásában körülbelül 700 millió forint az az elvonás, amivel a kormány megszorításai érintették Székesfehérvárt. Csökkent a normatív támogatások része, és egyre nagyobb és egyre bővebb terhet rónak a feladatok tekintetében is a kormányzati döntések az önkormányzatokra.
Ezért kérdezem: miért nem bontotta ki az igazság minden részletét, miniszter úr, és miért hazudta azt, hogy az állam, a kormány és a magyar gazdaság állapotáért nem a kormány, hanem az önkormányzatok a felelősek? Egyúttal pedig kérdezem: miért nem kért az elmúlt héten bocsánatot, és mikor kér bocsánatot az önkormányzatoktól, miniszter úr?
Köszönöm a választ. (Szórványos taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem